Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Leleplezték Donáth Annát: szokott telefonálni az Európai Bizottság alelnökével

Létrehozva:

Szijjártó Péter szerint ez a legalja, ez árulás.

Napokig harangozta be a HírTV a péntek esti nagy leleplezését: itt van a momentumos Donáth Anna őszödi beszéde. Az Informátor című műsorban aztán arról lehetett felvételeket látni, hogy Donáth azt mondja, többször és rendszeresen beszélt telefonon az Európai Bizottság alelnökével, Vera Jourovával, aki többször is támadta Orbán Viktort. Emiatt Orbán aztán a lemondását követelte, amit Von der Leyen bizottsági elnök nem teljesített. 

Szijjártó Péter külügyminiszter szerint ez „főbenjáró bűn, amelyet követően (…) a kulturált európai politikusok között nem sok maradása van az ilyen cselekedet végrehajtónak”.

Donáth azt írta a műsor megjelenése után a Facebookon: „Vera Jourová többször kikérte a véleményemet, mint Magyarország egyik megválasztott EP-képviselője”, amikor a kormány „éppen a felhatalmazási törvény elfogadtatásával küzdött a hazai és nemzetközi porondon”. Hozzáteszi, „Európában ez így néz ki, az európai politikában a biztosok nem elérhetetlenek mint a magyar kormánytagok, és nem kell könyörögni, hogy vitázhassunk vagy beszélgethessünk”.  

Az Informátorban téma volt még Bíró László, az ellenzék szerencsi jelöltje, aki többek szerint nem fizetett ki bizonyos munkavállalóit. Hollik István fideszes kommunikációs igazgató azt mondta az ügyről: az antiszemita jelölt támogatásával elképesztő kettős mércét alkalmaz a baloldal. Ha már kettős mérce: a Fidesz 2019-ben Edelényben Molnár Oszkárt támogatta a polgármesteri címért folyó versenyben, egészen a választás előtti utolsó napig. Molnár olyanokat mondott 2009-ben: „Szeretem Magyarországot, szeretem a magyar embereket, és én előtérbe helyezem a magyar érdekeket a globális pénztőke, ha úgy tetszik a zsidó nagytőkével szemben, ami be akarja kebelezni az egész világot és főleg Magyarországot.” Antiszemita kijelentéseit Orbán kínosnak nevezte. 

Legnépszerűbb cikkeink