Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Együtt síelt Szijjártó az exportfejlesztési ügynökség új vezetőjével

Létrehozva:

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közvetlen környezetéből érkezett a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt. új vezérigazgatója – tudta meg a Magyar Hang

Az a Szabó Kristóf lett ugyanis az ügynökség új vezére, akivel a miniszter az év elején együtt síelt az ausztriai Obertauern síparadicsomában, családjuk kíséretében. Erről tanúskodnak a Szabó Kristóf közösségi oldalán megosztott fényképek.

A tárcavezető és az állami tulajdonú HEPA új vezérének ismeretsége, feltételezhető jó kapcsolata azért figyelemre méltó, mert az ügynökség tulajdonosi jogait éppen a Külgazdasági és Külügyminisztérium gyakorolja. Ez a külügy háttérintézménye, amely a miniszter és a tárca keze alá dolgozik. A cég lényegében a hazai kis- és középvállalkozásoknak nemzetközi piacot ígérő, de átláthatatlanul működő Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. romjain jött létre. Az ügynökség világgazdasági prognózisokat, elemzéseket, háttéranyagokat készít, kereskedelmi promóciót lát el, az exportlehetőségeket kutatja, és az ország gazdasági érdekeit érvényesíti külföldön.

A villamosmérnöki és közgazdaság-tudományi végzettségű Szabó Kristóf szeptember 2-a óta vezérigazgatója a HEPA-nak. Korábban több pénzintézet alkalmazásában állt, közösségi oldala szerint dolgozott az Allianznál, a Raiffeisen Banknál. 2009-ben tanácsadó céget alapított egy üzlettársával.

A lap kereste a Külügyminisztériumot, hogy Szabó Kristóf kinevezéssel vagy pályázat útján nyerte-e el a tisztségét a Szijjártó-féle minisztérium háttérintézményénél, illetve, hogy szerepet játszott-e a vezetővé válásában a tárcavezetőhöz fűződő kapcsolata. Szabó Kristóftól pedig ezek mellett arra is rákérdeztek, együtt síelt-e a miniszterrel, sőt azt is, hogy vezérigazgató-helyettes Kővári Ágnes is ott volt-e az obertauerni hétvégén, de Szabó nem válaszolt.

A külügy azt közölte, hogy Szabó Kristóf több évtizedes, széles körű üzleti tapasztalata és tudása miatt került a HEPA élére. Ennek alapján nem pályázat útján kerülhetett az ügynökséghez. A tárca azt is tudatta, hogy „a miniszter magánéletbeli kapcsolatai soha nem befolyásolták semmilyen, a munkában meghozott döntését”. Azt, hogy együtt síeltek Szabó Kristóffal, nem cáfolta a külügy.

Legnépszerűbb cikkeink