Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Brutálisak a hiányzások az iskolákban

Létrehozva:

A járvány szeptember közepe óta magasra csapó másodhullámai folyamatos alkalmazkodásra késztetik az oktatási rendszer szereplőit is. A pedagógusok nehezen igazodnak el az új, nem egyértelmű iskolai eljárásrendek között, és szinte lehetetlennek érzik a 1,5 méteres távolság és az étkeztetési megkötések betartását. Az iskolákból eközben kezdenek eltűnni a tanulók. Bármilyen betegség esetén 10 napos házi karanténba küldik őket, ahonnan kizárólag orvosi igazolással térhetnek vissza úgy, hogy orvos nem is látta őket.

 

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) 3200 pedagógus részvételével készített felmérést arról, milyen hatást gyakorol rájuk és munkájukra az őszi koronavírus-járvány. Ebből az derült ki, hogy a tanárok 78 százaléka rendszeres tesztelést szeretne, mert nem érzi magát biztonságban. „Ahogy a felnőttekben, a gyerekekben is nőtt a félelem és a bizonytalanság, ami a szülőkből ingerültséget, agressziót, a gyerekekből szorongást vált ki, ezért jobban kell rájuk figyelni” – mesélt tapasztalatairól Tibenszky Moni Lisa, a Felelős Szülők Iskolájának alapító ügyvezetője. „Egymás kulacsából nem iszunk, nem harapunk bele a másik szendvicsébe, maszkot viselünk, és nem ölelgetjük egymást” – a gyerekeket érintő szabályok az alapító szerint kellemetlenek, de betarthatóak, amivel kizárni nem, de csökkenteni lehet a fertőzés kockázatát.

 

Ha tüneted van, menj haza!

Nagyobb gondot jelent a rengeteg hiányzás. Az újpalotai Kontyfa Általános Iskola és Gimnáziumban szeptember végén már voltak olyan diákok, akik 70 órát is távol voltak az iskolától, miközben évi 250 óra hiányzás után már akár évet is kell ismételni. „Ha a gyereken bármilyen tünetet érzékelünk (fejfájás, gyomorfájás, láz), azonnal el kell különítenünk vagy haza kell küldenünk. Ha az iskola küldi haza, a protokoll szerint 10 napig biztosan nem jöhet vissza” – tájékoztatott a kötelező iskolai eljárásrendről Balatoni József, a gyereknek csak Jocó bácsi, az iskola történelemtanára. A gyógyult diák két e-mail kíséretében jelenhet meg újra az iskolában: orvosi és szülői igazolással, amelyben utóbbi büntetőjogi felelőssége tudatában kijelenti, hogy gyermeke tünetmentes.

A tanár szerint ezek az előírások brutális adminisztrációs terhet rónak az iskolára, a gyerekek pedig lemaradnak a tananyagban, később pedig lemorzsolódhatnak. Az előírások szerint egynapos hiányzás nincs, ugyanis, ha valaki egyszer nem jön be, csak 48-72 órás tünetmentességről szóló orvosi igazolással térhet vissza. Tehát 3-4 naptól 10 napig lehet távol maradni az iskolától. „Nálunk 70-80 diák hiányzik jelenleg, többségük 10 napos eltávon van” – ismertette a számokat Jocó bácsi.

 

Igazolásgyárrá váltak a rendelők

A gyermekorvosi rendelőkben azonban épp a járvány miatt csak nagyon indokolt esetben fogadnak beteget, szinte kizárólag „távgyógyítás” zajlik a szülők által telefonon, e-mailben, Messengeren leadott infók alapján. Ez a megoldás segít elkerülni a fertőzést és csökkenti az orvosok túlterheltségét. „A gyerekbetegségekből most Dunát lehet rekeszteni” – állítja dr. Tordas Dániel gyermekorvos, hiszen ősszel jelennek meg a gyerekközösségekben terjedő felső légúti, gyomor és bélrendszeri fertőző betegségek, amit csak tetéz a koronavírus járvány. „A szülők nagyon aggódnak, már azért is felhívnak minket, hogy mehet-e iskolába a gyerek, ha ötször megtörölte az orrát” – mesélte a doktor. Szerinte a kialakult helyzet azért veszélyes, mert a napi 100-150 fölötti telefonos-emailes megkeresés között rejtve maradhat a valóban beteg gyerek, vagy éppen sokat kell várnia, hogy segítséget kapjon. Ezt erősítette meg dr. Király Balázs gyermekorvos is, aki már a Covid előtt is saját rekordot döntött: 134 beteget kezelt egy nap. Szerinte nehéz eldönteni, ki mehet iskolába, és ki nem, de a telemedicina lehetőségével jóval több olyan gyereket tudnak ellátni, akiknek felesleges lett volna orvossal találkozni. Arról tájékoztatott, hogy most jóval több a Covid-pozitív gyerek, de köhögős, náthás tünetekkel hamar túlesnek a betegségen.

Lázmérés Fotó: MTI/Ujvári Sándor

 

Írjon igazolást a szülő!

Akkor valójában miért csak az orvosok írják az igazolásokat? A skandináv gyakorlathoz hasonlóan miért nem bízunk meg a szülőkben, hogy felelősen nyilatkozzanak a néhány napos, apró tünetekkel járó betegségekről? – teszi fel a kérdést a Felelős Szülők Iskolája, amely azt a harangot szólaltatja meg, amit a Házi Gyermekorvosok Egyesülete évek óta kongat. „Ha nem egészséges a gyerek, a szülő tartsa otthon megfigyelésre néhány napig, és ha nem súlyosbodnak a tünetek, és a gyerek jobban lesz, nem kell feltétlenül orvoshoz fordulni” – nyilatkozta lapunknak dr. Póta György. A egyesületi elnök szerint ilyenkor semmilyen módon nem kellene felvenni a kapcsolatot az orvossal, mert az adminisztráció mellett már alig tudnak gyógyítani. „Ha a szülő rámondja a gyerekére, hogy tünetmentes, én ráírom az igazolásra, hogy az. Ez egy nevetséges és felesleges gyakorlat” – jelentette ki Póta. Úgy véli, ezzel az iskola a szülő szavában kételkedik, pedig nem szabadna feltételezni, hogy átverné az orvost vagy az iskolát. Azt is megjegyezte, évek óta kérik a kormányzatot, hogy a néhány napos, gyógyulással végződő betegséget a szülő is igazolhassa, az oktatási államtitkárság azonban mereven elzárkózik a javaslatuktól. A szervezet nemrég az ügyben anonim kérdőívet indított útnak a lakosság körében.

 

Bizonytalan telediagnózis

„Először az egyiknél jelentkezett erős fejfájás, ízületi fájdalom, másnap a kisebbik is beteg lett” – mesélt a Pesti Hírlapnak tapasztalatairól egy kétgyermekes anyuka. Az orvosnak csak e-mailt írhatott, amire azt válaszolták, kezelje otthon a tüneteket, szóljon, ha súlyosbodik, egyébként két nap tünetmentesség után mehet iskolába. „Ha ennél biztosabbat akarok, fejenként 20-30 ezerért leteszteltethetem a gyerekeim” – mesélte csalódottan az anyuka, aki szerint ezzel az a legnagyobb baj, hogy úgy engedi közösségbe a gyerekeit, hogy nem tudja, mi bajuk, fertőznek-e. Azt tapasztalja, sokan visznek vissza fertőző gyereket az iskolába.

Jocó bácsi megdöbbentőnek nevezte, hogy a Kontyfában három hét alatt lázzal hazaküldött gyerekek egyikét sem tesztelték le. Az egyetlen tanulónak, akin elvégezték a szűrést, eltűnt a Covid-tesztje, de mivel lejárt a 10 napos karantén, iskolába jár. Dr. Tordas Dániel gyermekorvos erre úgy reagált, hogy az orvosok között változó a gyakorlat, de az eljárás azt diktálja, hogy láz, köhögés, nehézlégzés, íz- és szaglásvesztés esetén kötelező tesztelni. Viszont ha 10 napig otthon volt a gyerek, mindegy, mi a teszt eredménye, hiszen 10 nap után biztonsággal visszatérhet a közösségbe. A gyerekorvos szerint azért is fontos a tesztelés, mert a betegségen átesetteken vizsgálni kell a hosszú távú szövődményeket, így a Kawasaki szindrómát, a krónikus fáradtságot, és a fejfájást. Érdemes tudni, hogy a gyereknél más tünetekkel jelentkezhet a Covid: ritkább a láz, gyakoribb a hasmenés, de volt, akinek az ekcémája erősödött fel tőle.  

A Felelős Szülők Iskolája a Gyermekorvosok Egyesületével egyetértésben azt szorgalmazza, hogy a döntéshozók terjesszék ki a szülői felelősséget az enyhe betegségek igazolására, és orvosi támogatás mellett bízzanak a szülőben, aki ismeri gyereke rezdüléseit. „Mi nem azt várjuk, hogy a szülő diagnosztizáljon. Csak az várható el tőle, hogy tudja, mikor kell orvoshoz fordulni. Ha pedig bizonytalan, a gyermekorvosnak kell útbaigazítani őket” – tette hozzá Tordas doktor.

 

Török Dániel

Legnépszerűbb cikkeink