Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Dzsihadista csoportok szabadon engedtek négy túszt Maliban

Létrehozva:

Köztük olyat is, akit már négy éve fogva tartottak.

Maliban működő dzsihadista csoportok szabadon engedtek négy túszt, egy tekintélyes helyi ellenzéki politikust, valamint két olasz és egy francia állampolgárt – jelentette be a bamakói kormány csütörtök éjszaka.

 

Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz köthető szervezetek Soumaila Cissé mali ellenzéki politikust, Sophie Pétronin francia segélymunkást, illetve Pierluigi Maccalli olasz papot és a szintén olasz Nicola Chiacchiót bocsátották szabadon. Pétronint 2016-ban, Maccallit 2018-ban, Chiacchiót 2019-ben, Cissét idén márciusban ejtették foglyul.

 

A tájékoztatás szerint a volt túszok már úton vannak a fővárosba az északi Tessalit településről, a hozzátartozóikat értesítették várható érkezésükről. Giuseppe Conte olasz kormányfő és Emmanuel Macron francia elnök is arról számolt be, hogy nagy megkönnyebbüléssel fogadták a jó hírt.

 

A hét elején a mali hatóságok mintegy kétszáz dzsihadistát engedtek szabadon egy fogolycsere keretében. Azt nem tudni, hogy emellett váltságdíjat is kellett-e fizetni. A fegyveres konfliktus sújtotta országban számos szélsőséges fegyveres csoport tevékenykedik, akárcsak a Száhel-övezet és Szudán közötti térség más államaiban. Egyes csoportok hűséget esküdtek az Iszlám Állam dzsihadista szervezetnek vagy az al-Kaida nemzetközi terrorcsoportnak.

A Száhel-övezetben még legalább hat nyugati túsz van különböző szélsőséges csoportok fogságában.

 

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink