Kiemelt hírek
Blokád: nem jutott be Szarka Gábor az SZFE épületébe
Élőlánccal akadályozták meg a színművészetis hallgatók, hogy Szarka Gábor ezredes, az iskola frissen kinevezett kancellárja bejusson az épületbe. De a hallgatók már kora reggel óta várták az érkezését.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) frissen kinevezett kancellárja csütörtöki határidővel kötelezte az SZFE hallgatóit, hogy hagyják el a Vas utcai épületet. A diákok ennek nem tettek eleget, így a kancellár csütörtök reggel, valamivel 10 óra előtt megpróbált bejutni az épületbe.
A hallgatókat nem érte váratlanul Szarka Gábor próbálkozása, és már kora reggel gyülekezni kezdtek a Vas utcai intézmény bejárata előtt. Ez egyébként Szarka második sikertelen próbálkozása, hogy bejusson az épületbe, és a felvételekenen is jól látszik, hogy a feszültség már nagy a hallgatók és Szarka Gábor között.
Az ezredes az egyetem előtt elmondta: mivel megakadályozzák abban, hogy bejusson az épületbe, az aláírásra váró dokumentumokat sem tudja aláírni, és ezért majd annak kell vállalnia a felelősséget az ügyben,“aki odaküldte a hallgatókat az épület elé”. “Hiszünk benne, hogy az Egyetemünket meg tudjuk és meg fogjuk védeni – ez a mi feladatunk, egyetemi polgároké” – tették egyértelművé az SZFE hallgatói.
Kollégánk, Merész Márton a helyszínen járt:
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt