Nagyvilág
Bandaháború tört ki a rohingják menekülttáboraiban Bangladesben
Legalább nyolcan életüket vesztették és mintegy kétezren voltak kénytelenek elmenekülni az utóbbi napokban – közölték a bangladesi rendőrség és humanitárius dolgozók csütörtökön.
A bandák egymással marakodnak a befolyásért a világ egyik legnagyobb menekülttáborában, ahol több mint egymillió ember él.
„Még mindig feszült a helyzet” – jelentette ki Rafikul Iszlám, a Cox’s Bazar-i rendőrség szóvivője a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva.
„Két csoport igyekszik uralma alá vonni a térséget” – mondta az illetékes, aki szerint a bandák drogcsempészettel és embercsempészettel foglalkoznak. A régió a jövedelmező metamfetamin illegális kereskedelméről ismert. A kábítószert jórészt a szomszédos Mianmarban állítják elő.
Jogvédők szerint 2018 óta több mint száz rohingja vesztette életét hatósági túlkapások következtében. A helyi rendőrség ugyanakkor azt állítja, hogy ezek az emberek véletlenül kerültek kereszttűzbe feltételezett drogcsempészekkel vívott tűzpárbajok alatt.
Három névtelenül nyilatkozó rohingja menekült az egyik helyi hírhedt drogbáró nyomán Munna-bandaként ismert csoportot, illetve az Arakáni Rohingja Üdvhadsereget (ARSA) nevezték meg a harcoló felekként. „Félelemben élünk, különösen éjszaka” – mondta egyikük.
Az ARSA a Twitteren tagadta, hogy bármi köze volna az erőszakhullámhoz, és bűnözői csoportokat vádolt azzal, hogy be akarják feketíteni.
Az ARSA egy 2017 augusztusi összehangolt támadássorozatát követően a mianmari hadsereg brutális hadjáratot indított, amelynek következtében a rohingja lakosság nagy része, több mint 730 ezer ember a szomszédos Bangladesbe menekült. A mianmari hadsereg és kormány ellen emiatt eljárás van folyamatban népirtás vádjával a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróságon.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2023.09.11. 11:10
Reisz Gábor díjat nyert a velencei fesztiválon
-
Kiemelt hírek2023.09.19. 1:31
IDEA: Már a biztos szavazók körében is csökken a Fidesz támogatottsága
-
Magyarország2023.09.11. 11:17
Őrsi Gergely immár második alkalommal is vitába keveredett egy ismert művésszel
-
Nagyvilág2023.09.11. 11:01
Huszonkét éve dőltek le az ikertornyok