Magyarország
Segítettek az emberek, 300 ezer forintot adakoztak a meggyilkolt Szilágyi István özvegyének
Egy hónap alatt 162 ezer forintnyi adomány gyűlt össze Szilágyi István özvegyének, Humenyánszky Jolánnak (78) még néhány napig megtekinthető kiállításán – írja a Blikk.
Az összeget a tárlatnak helyet adó fővárosi bevásárlóközpont is megtoldja 100 ezer forinttal, azaz közel 300 ezer forinttal számolhat Jolika néni. A tragikus körülmények között elhunyt színművész szerény körülmények között élő özvegyének ez nagy bevétel, ám kérdés, mire jut belőle, hiszen a szobrásznak hatalmas tartozása, 30 millió forintos hitele van.
„Muszáj törlesztenem, ráadásul ugyan még van tűzifám a fűtéshez, de télire már nem lesz elegendő. Sok kedves ember segít, de végre a saját pénzemből is vehetek” – mondta Jolika néni, aki úgy számol, tavasszal elhunyt férje filmjei után jogdíj is érkezhet még, amellyel kiegészítheti alacsony nyugdíját.
„A felét így is levonják a hitelek miatt, és akkor még a fiamnak, Péternek nem is segítettem. Ő a gyermekem, bármit is tett, kiállok mellette és támogatom”, magyarázta.
Szilágyi Istvánt májusban a fia, Péter ölte meg az otthonukban. A férfi azóta is a rácsok mögött várja a tárgyalását.
-
Nagyvilág2023.03.01. 11:20
Novák Katalin szerint indokolt Svédország és Finnország NATO-csatlakozása
-
Magyarország2023.03.22. 10:32
Megalakult a Petőfi Zenei Tanács – jelentette be a Demeter Szilárd vezette Petőfi Kulturális Ügynökség
-
Kiemelt hírek2023.03.07. 12:41
Bemutatták a magyar űrhajósjelölteket
-
Kiemelt hírek2023.02.24. 11:40
51 új villamoszerelvény érkezhet Budapestre a következő években