Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Magyarország

Felcsútra pénzeső hull, 1,5 milliárdot kapnak

Létrehozva:

Az MTÜ vezérigazgatójának egyedi döntése alapján milliárdokat lehet kapni. 

Kevésbé követhető, átláthatatlanabb lett a Magyar Turizmus Ügynökség pályázati honlapja, írja a 24.hu, amely ugyanakkor felfedezett számos, egyedi elbírálásban született döntést, ezekben az esetekben Guller Zoltán vezérigazgató akár milliárdokat is odaítélhet. Nyolcvan ilyen ügy áll még elbírálás előtt, de az már eldőlt, Felcsút másfél milliárd forintot kap az árvízcsúcs-csökkentő tározó környezetének turisztikai célú fejlesztésére kapták a pénzt.

Emellett 475 milliós támogatást kapott a Folly Arborétum, amelynek örököse, Folly Réa, az MTÜ korábbi tanácsadója volt. A Blogstar médium alapítója, Csűri Ákos és üzlettársa, Németh Mihály Zsolt cége 40 milliót kapott a Káli Álom nevű turisztikai fejlesztésre, a cégnek korábban nem volt bevétele három évig. Nyolcmilliós támogatást kapott az a Tarányi Nonprofit Kft. is, amelybe nemrég társult be Rákay Philip is, aki legutóbb Gyurcsány Ferenc megszólalása ellen tiltakozott több csatornán is.

Kapott pénzt a fideszes vezetésű Balatonfüred is kempingfejlesztésre, 1,2 milliárdot, de a teljes fejlesztés 3,2 milliárdos támogatásra és egymilliárdos önrészre épül – konferenciaközpont és mélygarázs is lenne benne. A kempinget üzemeltető cég Mészáros Lőrinchez köthető a 24.hu szerint. 

Bacsa György és Száraz István cégeinek MTÜ-s támogatásáról kedden írtunk.

 

Legnépszerűbb cikkeink