Nagyvilág

Egy héttel meghosszabbították a rendkívüli helyzetet Izraelben

Published

on

Több mint négyezer új fertőzöttet találtak kedden, és egy héttel meghosszabbították a rendkívüli járványhelyzetet Izraelben – írja a ynet hírportál nyomán az MTI.

Szerdán 10,5 százalékos volt a tesztek között a pozitív esetek aránya, amely két hete még 13-14 százalék körül járt. Az országos zárlat harmadik hetében tehát visszaszorulóban van a járvány, noha az ultraortodoxok körében továbbra is a tesztek közel negyede mutat pozitív eredményt.

A kormány kedd este újabb héttel meghosszabbította a rendkívüli járványhelyzetet, amely szerint továbbra is csak legfeljebb ezer méterre lehet elhagyni a lakóhelyet, csakis ebben a körzetben lehet tüntetni és imádkozni.

A szigorú szabályok ellenére ismét tömegek vonultak az utcákra és a kereszteződésekbe kedd este, és több száz helyi tüntetésen követelték Benjámin Netanjahu miniszterelnök távozását. Súlyos összecsapások voltak a rendőrök és a sátoros ünnepen gyülekező ultraortodox vallásos tömeg között Jeruzsálemben és a harediek Modiin Illit nevű városában is.

A helyi médiában elsősorban a jelentős köztisztviselők és a politikusok szabálysértéseit taglalják, ugyanis sorra derült ki róluk az utóbbi napokban, hogy megszegték a gyakran általuk megszavazott szigorú szabályokat. Roni Gamzú koronavírus-ügyi kormánybiztos szerint a kormányzat emberei és a politikusok sorozatos lebukása jelentősen aláásta a lakosság bizalmát vezetőikkel, valamint a szabályok betartásának fontosságával szemben.

A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a Netanjahu vezette jobboldali kormányzó Likud párt mandátumainak száma 26-ra csökkenne a 120 tagú kneszetben a jelenlegi 36-ról, ha most tartanák a választásokat, viszont a Likudot megközelítve 23-ra nőne a Naftali Bennet vezette Jobbra (Jamina) párt képviselőinek száma a mai 5-ről. Az ellenzékben lévő Bennet az utóbbi hónapokban minden közszereplése alkalmával csakis a koronavírus-válság kezelésével kapcsolatos javaslatokat és bírálatokat közölt, és tartózkodott a napi politikai harcoktól, miközben Netanjahut elsősorban azért bírálják a helyi médiában, mert a koronavírus ügyeit elhanyagolva saját politikai túlélésével és napi politikai ügyekkel foglalkozik. A lakosság 65 százaléka elégedetlen a járvány kezelésében a kormányfővel. A pandémia első, tavaszi hullámának végén több mint 60 százalék volt elégedett a miniszterelnök tevékenységével.

A mintegy kilencmilliós Izraelben jelenleg 61 927 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium honlapja. Február óta 1806-an haltak meg, jelenleg 1618 koronavírusos beteget ápolnak a kórházakban országszerte, közülük 879-en súlyos állapotban vannak, és 240 embert lélegeztetőgépre kellett tenni.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version