Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

A járvány dacára is megtartják a budapesti maratont a hétvégén

Létrehozva:

24 újabb halálos áldozata van itthon a koronavírus-fertőzésnek. A járvány kezdete óta ez a legmagasabb napi halálozási szám Magyarországon, de a hétvégén a járvány ellenére megtartják a budapesti maratont.

Szombaton indul a rajt nyolc kisebb távval, és vasárnap folyatódik a nagyobb futamokkal. A nevezéshez ebben az évben kell egy Covid-nyilatkozat, amelyet a verseny oldalán lehet letölteni. A futók ezzel igazolják, hogy nincs, és az elmúlt napokban nem is volt lázuk, nem köhögtek, nem étvágytalanok, nincs légszomjuk, hasmenésük, szaglás- és ízérzés-vesztésük, valamint, hogy vállalják, a rajthoz és a váltózónákba maszkot viselve állnak be.

Kocsis Árpád versenyigazgató azt is elmondta az ATV Híradónak, hogy idén sokkal kevesebben lesznek, nagyjából tízezren, külföldiek pedig nem jönnek, és nem hirdették meg az iskolások futamát sem. 

„Hőmérsékletet mérünk természetesen rajtszám átvétel előtt, mikor valaki belép a versenyközpontba, kérjük a távolságtartást, rengeteg fertőtlenítés van, kérjük, hogy csak az használjon öltözőt, akinek nagyon muszáj, aki messziről jött. A rajt előtt és a cél után kötelező a maszkviselés, és egyértelműen kérjük, hogy a rokonok is viseljenek maszkot” – mondta a hétvégéről Kocsis Árpád.

 

Advertisement

Legnépszerűbb cikkeink