Magyarország
Még augusztusban is visszaesést mértek az ipari termelésben
A 2019-es augusztusi szinthez viszonyítva, jelenti a KSH.
Az ipari termelés augusztusban 2,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól a júliusi 8,1 százalékos visszaesés után – jelentette kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), írja az MTI. Augusztusban az éves csökkenés mértéke 34,8 százalékponttal kisebb volt, mint áprilisban. Az előző hónaphoz viszonyítva 6,8 százalékkal nőtt a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás augusztusban, az áprilisi termelés volumenét pedig 56 százalékkal haladta meg.
Az év első nyolc hónapjában 11,0 százalékkal kisebb volt az ipari termelés, mint a múlt év azonos időszakában. Augusztusban a feldolgozóipar alágainak többségében csökkent a termelés az egy évvel korábbihoz képest. A legnagyobb súlyú járműgyártásban ugyanakkor nagyobb mértékű növekedést jelzett a KSH a júliusi 13,2 százalékos és az első héthavi 24,4 százalékos visszaesést követően. A szintén jelentős súlyú számítógép, elektronikai, optikai termékek gyártásában a júliusi 2,3 százalékos emelkedés után ismét szerény növekedést mértek, míg az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártásában 0,3 százalékos csökkenésből fordult újra növekedésbe a termelés éves összehasonlításban. Az augusztusi ipari termelés részletes adatait egy hét múlva, október 13-án közli második becslése alapján a KSH.
(MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója