Nagyvilág

A Real Madrid a csoportmeccsekre elhagyja a stadionját

Published

on

A Real Madrid a Santiago Bernabéu Stadion helyett az edzőközpontjában található, mindössze 6000 fős befogadóképességű Alfredo Di Stefano Stadionban játssza hazai csoportmérkőzéseit a Bajnokok Ligájában.

Az európai szövetség (UEFA) kedden a honlapján hozta nyilvánosságra, hogy engedélyezte a helyszínváltoztatást a spanyol bajnokcsapatnak, amely június óta a kisebb létesítményében rendezi zárt kapus hazai találkozóit a La Ligában.

A módosításra azért volt szükség, mert a Santiago Bernabéu Stadion felújítási munkálatai továbbra is tartanak.

Az UEFA közleménye szerint, amennyiben a Real Madrid továbbjut a csoportkörből, ismét napirendre kerül, hogy visszaköltözhet-e korábbi otthonába.

Ugyancsak bejelentették, hogy a Real egyik csoportellenfele, az ukrán Sahtar Donyeck az idei szezonban a kijevi Olimpiai Stadionban játszik majd házigazdaként. A csapat politikai és biztonsági okok – az ukrán-orosz konfliktus – miatt 2014 februárja óta nem játszott a donyecki Donbassz Arénában, ezért hazai találkozóit Harkivban, illetve Lvivben rendezte.

Az UEFA múlt csütörtöki döntése értelmében a versenyrendszerébe tartozó mérkőzéseken a stadionok harminc százalékos kihasználtsággal működhetnek a koronavírus-járvány miatt.

(MTI)

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version