Nagyvilág
Gyanús ingatlanvásárlások miatt alakult pénzügyi felügyelet a Vatikánban
Felügyeletet hozott létre Ferenc pápa a Szentszék és Vatikán Állam bizalmas gazdasági és pénzügyi tevékenységének ellenőrzésére és az azokkal kapcsolatos információk védelmére – közölte a Vatikán hétfőn.
A bizottság megalakítását az idén júniusban hatályba lépett vatikáni gazdasági szabályzat írta elő olyan felügyelő szervet szorgalmazva, amely ellenőrzi a Szentszék gazdasági-pénzügyi tevékenységét, mindenekelőtt a pápai állammal kötött szerződéseket. A bizottság feladatának számít annak meghatározása is, hogy mely tranzakciók számítanak bizalmas, védett információnak.
A szentszéki államtitkárság, a Vatikánváros Kormányzósága és más hivatalok által kötött nemzetközi szerződésekről, valamint beszerzésekről, finanszírozásokról, banki átutalásokról van szó.
A felügyelet létrehozása Angelo Becciu bíboros szeptember 24-én bejelentett lemondását követi. A volt bíborossal szemben a vatikáni és az olasz ügyészség is vizsgálatot indított több, a szentszéki államtitkárság nevében folytatott nemzetközi ingatlanvásárlási ügylet miatt, amelyek az olasz sajtó számításai szerint legalább félmilliárd eurós hiányt okoztak a pápai állam kasszáinak. A vatikáni hivatalokat képviselő volt bíboros és üzleti társainak tranzakciói – mint utólag kiderült – éveken át ellenőrzés nélkül zajlottak, és az utóbbi hetekben széles sajtónyilvánosságot kaptak.
(MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója