Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

A Trump-kormány eltitkolta, hogy veszélybe sodorta volna a jegesmedvéket az olaj miatt

Létrehozva:

A The Washington Post olyan belső dokumentumokhoz jutott hozzá, amelyek alapján a Trump-adminisztráció alatt a belügyminisztérium megakadályozta annak a szövetségi kutatásnak a közzétételét, amely veszélybe sodorta volna az alaszkai ipari beruházásokat – írja az IFLSciencenyomán a 24.hu.

A tanulmány rávilágított, hogy az állam egyik védett térségébe tervezett olaj- és gázfúrások fenyegetnék a helyi jegesmedvéket, James Reilly, az Egyesült Államok Földtani Intézetének (USGS) igazgatója és a belügyminisztérium szakértője ugyanakkor meggátolta a publikálást.

Az érintett terület North Slope megyében, a Beaufort-tenger közelében található. A kormány éppen azt tervezi, hogy megnyitja a régiót a fúrások előtt, a The Washington Post szerint ugyanakkor a minisztériumnál tudtak a természetvédelmi problémáról.

A USGS korábbi vizsgálata alapján a térségben jegesmedvék nevelik utódaikat, Reilly viszont különböző eszközökkel, így módszertani kritikákkal késleltette az eredmények megjelenését.

Az intézmény feje azt is szóvá tette, hogy a tanulmány létrehozásában a USGS több olyan korábbi munkatársa is részt vett, akik azóta a Polar Bears International (PBI) nonprofit szervezetnél kezdtek el dolgozni.

A kutatásból az derült ki, hogy a tengeri jég zsugorodása komoly veszélybe sodorja a jegesmedvéket. A szakértők arra is rávilágítottak, hogy az ipari tevékenységgel, így a fúrásokkal járó zaj és környezeti átalakulás jelentős hatást gyakorolna a helyi állatokra. A PBI egyébként a közelmúltban saját jelentésben is ismertette a problémát.

Legnépszerűbb cikkeink