Pion István: Feldolgozhatatlan – és vörös

A Pesti Hírlap hétvégi kiadásából adjuk közre Pion István publicisztikáját.

A bíróság előtt mindenki tagadta bűnösségét. Mindenki.

Egy sem akadt közülük, aki akár csak egy szóval is elismerte volna saját hibáját, mulasztását, figyelmetlenségét. A büntetőjogi eljárásban ettől függetlenül megkapták büntetésüket, de mivel felelősségüket nem ismerték el, még csak bocsánatot sem kért egyikük sem. Senkitől és semmiért. 

Úgy tűnik, ezzel a tudattal kell leélniük hátralévő éveiket mindazoknak, akik családtagjukat veszítették el, akik testükben maradandó károsodást szenvedtek, és azoknak is, akiknek egész addigi életük munkája dőlt romba egy szempillantás alatt. Sokan közülük már máshol élnek. És ha nem muszáj, egyáltalán nem beszélnek. Mert azzal csak a tehetetlen dühöt kavarnák fel önmagukban újra és újra.

A vörösiszap-katasztrófa szörnyű következményei nem csupán ezért nem múlnak el nyomtalanul az időben. Persze, az átszakadt falú tározóban már zöld a fű – körülötte azonban ma is szinte minden vörös, és még néhány elszíneződött házfal is tanúskodik a tragédiáról.

De átadom a szót a bíróságnak. A Mal Zrt. az Ajka melletti telephelyén évtizedek óta folytatott timföldgyártási tevékenységet. A gyártási folyamat során keletkező melléktermék volt a vörösiszap, amit csővezetékeken juttattak ki a gyártól több kilométerre található, gáttal körbevett tároló kazettákba. A különböző beosztású vádlottak számos foglalkozási szabályt és üzemeltetési szabályzatot megszegtek, ezek következtében a X. számú kazettában felhalmozódott lúgos víz mennyisége és lúgossága a katasztrófa napján jóval meghaladta az üzemeltetési szabályok szerinti maximumot. 2010. október 4. napján ennek a vörösiszaptározó-kazettának a gátja szakadt át.

A kizúduló, óriási mennyiségű vörösiszap – több mint 1 millió köbméter – elöntötte a környező településeket, Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa 10 halálos áldozatot követelt, 227 személy szenvedett a lúg marása miatt sérüléseket, több tízmilliárd forint kár keletkezett, kipusztult a Torna patak élővilága, jelentősen károsodott a Marcal folyó élővilága, és számos egyéb környezeti kár keletkezett.

A gátszakadás oka tervezői, kivitelezői hiányosságokra és hatósági mulasztásokra vezethető vissza.

Mindezt tehát nem én mondom, hanem a jogerős ítélet: a bíróság 9 évvel a katasztrófa után, tavaly decemberben hozta meg ítéletét. Egy ezzel párhuzamos polgári peres eljárásban a károsultak már korábban megkapták a bíróság által kiszabott kártérítési összegeket, jogi értelemben ők tehát túl vannak a traumán. Hétköznapi értelemben sosem lesznek túl rajta. Ez talán vitathatatlan.

Tizenöt embert ítéltek el jogerősen az ügyben. Az elsőrendű vádlottat, a Mal Zrt. egykori igazgatóját 4 év börtönre ítélték, és 4 évre eltiltották a közügyektől, a másodrendű vádlottat 3 év börtönre ítélték, és 3 évre tiltották el a közügyektől. A harmad- és kisebb rendű vádlottak felfüggesztett börtönbüntetést vagy még kevesebbet kaptak. És van, aki közülük tovább folytatná az eljárást – mondjuk a Kúriánál vagy nemzetközi bíróságoknál.

A hatóságok felelősségét azonban senki nem firtatta, pedig ott még továbbra is volna mit keresni, amiről a hatályon kívül helyezett, később újratárgyalt elsőfokú eljárás tanúskodik. De egyelőre erről semmi hír. És sokszor a csönd – éppen a hatóságokról való hallgatás vagy a károsultak csöndje – a legkonzerválóbb adalékanyaga az ilyen lezáratlan és feldolgozatlan tragédiáknak.

Innen tudom, hogy mindez többé sosem múlik el nyomtalanul, és szemhéjunk alatt nem csak a házfalak vöröse izzik tovább…