Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Ismét menekültek ezrei tartanak az Egyesült Államok felé

Létrehozva:

A szegénység, az éhezés és az erőszak elől próbálnak elmenekülni hazájukból.

Nagyjából háromezer migráns indult útnak csütörtökön Hondurasból az Egyesült Államok felé, több mint kétharmaduk engedély nélkül átkelt a guatemalai határon.

    A legtöbben Honduras északi részéből indultak útnak, a legnagyobb részük gyalog, hátizsákkal érkezett, sokan szájmaszkot viselnek – közölték helyszíni tudósítók.

    A hatóságok tájékoztatása szerint egy ember életét vesztette, miután leesett egy trélerről.

    Alejandro Giammattei guatemalai elnök televíziós beszédében közölte: utasítást adott az illegálisan érkezők őrizetbe vételére és visszaszállítására a határhoz.

    Ez az első „migránskaraván” azóta, hogy Guatemala két héttel ezelőtt megnyitotta a koronavírus-járvány miatt lezárt határait, s egyben a legnagyobb ilyen március óta.

    „Napjainkban minden korábbinál nehezebb illegálisan átlépni az amerikai határt. Az utazás még veszélyesebbé vált a világjárvány miatt” – írta az Egyesült Államok hondurasi nagykövetsége a Twitteren.

    Az érintettek valószínűleg nehézségekbe fognak ütközni a mexikói határon, Andrés Manuel López Obrador elnök kivezényelte a nemzeti gárdát, és amerikai nyomásra a korábbiakban is több belépési kísérletet megakadályoztak már.

    Sajtójelentések szerint sokan arról számoltak be, hogy a szegénység, az éhezés és az erőszak elől próbálnak elmenekülni hazájukból.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink