Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Ha van a belarusz belügyminiszternek amerikai bankszámlája, akkor most ráfázott

Létrehozva:

Az amerikai kormányzat Fehéroroszország nyolc tisztségviselőjét, köztük a belügyminisztert sújtotta szankciókkal – jelentette be pénteken kiadott közleményében az amerikai pénzügyminisztérium.

Az amerikai álláspont szerint a szankcióval sújtottak, köztük Jurij Karajev belügyminiszter és helyettese irányították az augusztusi választások után tüntetők elleni erőszakos fellépést. A büntető intézkedések érintettjei között van a fehéroroszországi választási bizottság két tisztségviselője is.

„Az Egyesült Államok és nemzetközi partnereink egységesek abban, hogy fizetniük kell azoknak, akik éveken keresztül aláásták a fehérorosz demokráciát” – fogalmazott a közleményt aláíró Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter.

Az amerikai döntést azt követően jelentették be, hogy az Európai Unió, az Egyesült Királyság és Kanada hasonlóképpen szankciókat hozott a fehéroroszországi választási csalásokért és a választások utáni emberi jogi visszaélésekért felelősnek tartott személyiségek ellen. Washington mindig is azt hangoztatta, hogy az Európai Unióval egyeztetve kívánja meghozni a döntését, amelyet végül az Európai Unió pénteki bejelentése után hozott nyilvánosságra.

Az amerikai szankciók a gyakorlatban azt jelentik, hogy az érintettek esetleges amerikai vagyonát, köztük bankszámláikat befagyasztják, és az amerikai üzleti élet szereplőinek megtiltanak bárminemű kapcsolatot velük.

Az Egyesült Államokba egyébként 2006 óta szankciók vannak érvényben Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök és fia ellen.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink