Magyarország

Az ÁSZ szerint jobbak a gazdasági eredményeink, mint az országjelentésekben áll

Published

on

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elemzői szerint objektív méréseken alapuló értékelés lenne szükséges ahhoz, hogy az Európai Bizottság és az általa kibocsátott országjelentések elérhessék azon deklarált céljukat, hogy az Európai Unió tagországai össze tudják hangolni gazdaságpolitikájukat, illetve kezelni tudják az unió előtt álló gazdasági kihívásokat.

Az ÁSZ két elemzésben értékelte az Európai Bizottság országjelentéseinek megalapozottságát és objektivitását, az erről szóló összefoglalót pénteken küldte meg az MTI-nek.

A számvevőszék elemzői arra a következtetésre jutottak, hogy a közzétett országjelentések nem tartalmaztak részletes minősítési módszertant, a felhasznált adatok megbízhatóságára és kiszámítására vonatkozó információk korlátozottan álltak rendelkezésre, továbbá a figyelembe vett tényezők és források, illetve azok súlyozása országonként és időszakonként eltért.

Kiderült, hogy az egyes uniós országokról szóló jelentésekben eltérő módon értékelték a korrupció kérdéskörét, illetve arra a tendenciára is fény derült, hogy 2010-től Magyarország tényszerű gazdasági eredményei a legtöbb mutatóban kedvezőbbek voltak az Európai Bizottság országjelentéseiben szereplő prognózisoknál – írták.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version