Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Egy holland cég 552 milliós beruházásának a felét kifizeti a magyar állam

Létrehozva:

A cég képviselője szerint a debreceni befektetői környezet egyedülálló.

Szijjártó Péter beruházástámogató szerződést adott át a debreceni Bumet Hungary Kft.-nek, írja az MTI. A magyar kormány a gazdaságstratégia kialakításakor úgy döntött, hogy nem a munkanélküliséget, hanem a munkanélküliség elleni harcot támogatja, ezért is járul hozzá például a debreceni Bumet Hungary Kft. 552 millió forintos beruházásához 276 millió forinttal, megőrizve ezzel 158 munkahelyet a vállalkozásnál – tette hozzá a miniszter.

A Bumet Hungary Kft. holland tulajdonosi hátterére utalva Szijjártó Péter kitért a magyar–holland együttműködésre is. Hollandia jelenleg a 7. legjelentősebb kereskedelmi partnere Magyarországnak és a 10. legjelentősebb beruházó: 550 holland vállalat 16 ezer embernek ad munkát hazánkban – mutatott rá a külügyminiszter.

Hegedűs Krisztián, a Bumet Hungary Kft. gyárigazgatója, miután átvette a támogatási szerződést Szijjártó Péter külgazdasági minisztertől, egyedülállónak nevezte a debreceni befektetői környezetet, ahol magas színvonalú termelést tudtak megvalósítani a préselt alkatrészgyártásban, a kézi robothegesztő felületkezelési technológiában.

A 158 főt foglalkoztató debreceni gyár tavalyi árbevétele elérte a 11,6 millió eurót, amelynek több mint 99 százaléka exportból származott – hangzott el. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink