Magyarország
Döntött a gázművek, áprilisig marad a gázszolgáltatás Iványiék komplexumában
A lelkész elmondta, hogy a gázművek két magas beosztású vezetője kezdeményezett találkozót velük, ekkor közölték döntésüket Iványiékkal.
A fűtési szezon végeztéig, azaz jövő áprilisig nem kapcsolják ki a gázt és visszaszerelik a gázórákat a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) Dankó utcai hajléktalanszállásain – jelentette be Iványi Gábor, a MET vezetője szerdai sajtótájékoztatóján.
A lelkész elmondta, hogy a gázművek két magas beosztású vezetője kezdeményezett találkozót velük, ekkor közölték döntésüket Iványiékkal.
A MET vezetője elmondta, hogy rengeteg pénz- és természetbeni adományt kaptak, eddig 60-70 millió forintot gyűjtött össze a nehéz helyzetben lévő egyesület, amiből 20 milliót csak a közüzemi számlák kiegyenlítésére fordítanak.
Az adakozók között vannak önkormányzatok, a főváros is adott 5 millió forintot, de volt olyan kerület, amely 4 millió forintos tartozást engedett el a szervezetnek, és támogatási szerződést írt alá vele.
Körülbelül, 3,5 ezer személy és szervezet adományozott 500 és egymillió forint közötti összegeket – tudatta.
Hozzázette: áprilisban újra egyeztetnek a szolgáltatóval, amennyiben addig nem tudják rendezni a tartozásaikat.
A lelkész közölte, hogy a napokban indult demonstrációnak véget vetettek, de a tiltakozást folytatják, hogy azt az összeget, amit az állam elvett tőlük, megkapják. Elmondása szerint 6 milliárd forintról van.
Az SZFE-ügyre kitérve azt mondta: a hallgatók nem elégedhetnek meg a jelenlegi kuratóriumi elnök, Vidnyánszky Attila leváltásával, mert szerinte akkor „újabb kis Vidnyánszkyk jönnek”.
(A hvg.hu nyomán)
-
Nagyvilág2023.03.01. 11:20
Novák Katalin szerint indokolt Svédország és Finnország NATO-csatlakozása
-
Magyarország2023.03.22. 10:32
Megalakult a Petőfi Zenei Tanács – jelentette be a Demeter Szilárd vezette Petőfi Kulturális Ügynökség
-
Kiemelt hírek2023.03.07. 12:41
Bemutatták a magyar űrhajósjelölteket
-
Kiemelt hírek2023.02.24. 11:40
51 új villamoszerelvény érkezhet Budapestre a következő években