Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

280 millió forintot fizetett a külügy covid-tesztekre, amiket meg sem kapott

Létrehozva:

A hvg.hu birtokában lévő egyik dokumentumból az derül ki, hogy a Külügyminisztérium az egyik cégtől nem vette át a koronavírus-gyorsteszteket, de a cég így is százmilliókhoz jutott. 

780 ezer eurót, azaz durván 280 millió forintot fizetett ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium az egyik, koronavírus gyorsteszteket is beszerző cégnek, a Pro Conceptnek úgy, hogy magukat a teszteket a „megváltozott megrendelői igények folytán” nem is vette át – írja a hvg.hu.

Mindez annak a júniusi szerződésnek az egyik passzusából derült ki, amelyet a külügyminisztérium a hvg.hu közérdekű adatigénylése után adott ki, mikor a 300 milliárdos lélegeztetőgép-beszerzésekről érdeklődtek. A Pro Concept ugyanis mindkét beszerzésben érdekelt volt.

Azt, hogy a cég pontosan mennyi, milyen terméket és mennyiért szerzett be – ideértve a lélegeztetőgépeket, koronavírus-teszteket és sebészeti maszkokat is – egyelőre nem tudni, a Külügyminisztérium ugyanis az adatigényléskor nem csatolta a szerződés mellékleteit, melyből ezek a lényeges információk – ahogy arra a keretszerződésben is utalnak – kiderülhettek volna. Az eljárás miatt a lap a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökéhez fordult.

A Transparency International közpénzügyi programvezetője, Nagy Gabriella a hvg.hu-nak azt mondta, ha ez normál közbeszerzés lett volna, a Külügyminisztériumnak a szerződés mellékleteit is ki kellett volna adnia, az üzleti titok kitakarásával. Szerinte ugyanez igaz lehet a járványhelyzet alatt kötött szerződésekre is: „az egy dolog, hogy mentességet kaptak a lebonyolítás szabályai alól, de az átláthatósági szabályokat be kell tartani”.

Az tehát a júniusi szerződésből kiderül, hogy a 280 millió forintot a Pro Concept nem a tesztekért, hanem a „lemondásból és egyéb, a tárolásból eredő költségek (mint a kezelési, szállítási, érkeztetési, stb.)” fejében kapta, azt azonban nem tudni, hogy ez az összeg hogyan viszonyul a cég által beszerzett gyorstesztek árához, ahogy az sem világos, hogy cég másféle teszteket is behozott-e.

A részleteket szerette volna megtudni a hvg.hu a Külügyminisztériumtól illetve a Pro Concepttől is, azonban válaszukra napok óta hiába várnak. A cég tulajdonosa, Hiszem János egyébként az Orbán-kormány politikája szempontjából fontos azeri ügyekben tűnt fel korábban.

Legnépszerűbb cikkeink