Magyarország
Húszszázalékos fizetésemelést ígér az ápolóknak a kormány
Rétvári Bence novemberre ígérte az emelést, és hozzátette: az egészségügy annyira jó, hogy a várható élettartamunkat is évekkel sikerült növelni.
Novemberben húsz százalékkal emeli a kormány az ápolók és az egészségügyi szakdolgozók fizetését – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára kedden Maglódon.
Rétvári a maglódi egészségügyi központ ünnepélyes átadóján arról beszélt, nagy segítség a településeknek, hogy az állam az egészségügyi fejlesztéseikhez támogatást nyújt, mert az önrész kigazdálkodása is sokszor nehézséget okoz. Hozzátette: meghatározó, hogy Magyarországon 68,6 százalékkal csökkent az elmúlt évtizedben a külföldi munkavállaláshoz engedélyt kérő orvosok száma és megfeleződött az ilyet kérő ápolóké is.
„Az orvosi egyetemeken 30-50 százalékkal többen végeznek, mint egy évtizede, ezért a működési engedéllyel rendelkező orvosok száma 34 ezerről 39 ezerre emelkedett” – mondta az államtitkár.
Rétvári beszélt arról is, hogy a maglódi intézmény már egy 21. századi szemléletű egészségügyi rendszer része, amely a megelőzésnek, az egészségmegőrzésnek is teret ad. Az új szemlélettel az egészségben eltöltött és a várható életévek számát is sikerült egy évtized alatt csaknem kettővel megnövelni – tette hozzá.
Szűcs Lajos, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a maglódi egészségügyi központ abból a kormány által biztosított 80 milliárd forintos keretből kapott támogatást, amely Pest megye felzárkózását hivatott elősegíteni.
(MTI)
-
Nagyvilág2023.03.01. 11:20
Novák Katalin szerint indokolt Svédország és Finnország NATO-csatlakozása
-
Magyarország2023.03.22. 10:32
Megalakult a Petőfi Zenei Tanács – jelentette be a Demeter Szilárd vezette Petőfi Kulturális Ügynökség
-
Kiemelt hírek2023.03.07. 12:41
Bemutatták a magyar űrhajósjelölteket
-
Kiemelt hírek2023.02.24. 11:40
51 új villamoszerelvény érkezhet Budapestre a következő években