Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Magyarország

Fekete-Győr úgy gondolja, a Momentum népszerűsége miatt kerül bíróság elé

Létrehozva:

Fotó: Veres Viktor

Fekete-Győr hisz ártatlanságában, és szerinte azért most nyúltak utána, mert túl erős lett a Momentum.

Sajtótájékoztatót tartott Fekete-Győr András a Legfőbb Ügyészség épülete előtt. A politikus ellen hivatalos személy elleni bűncselekmény miatt emeltek vádat, és az is kiderült, hogy egy másik momentumos, Szarvas Koppány Bendegúz is a vádlottak között van.

„Az Orbán-ügyészség hatóság elleni erőszak vádja nevetséges, szánalmas kísérlet. Ilyen talán Fehéroroszországban, vagy a putyini Oroszországban nem számítana abszurd lépésnek” – mondta Fekete-Győr.

A 2018. decemberi tüntetés alkalmával a pártelnök egy játékboltban is kapható, lila füstszóró eszközt ejtett két rendőrsorfal közé, és elmondta: vállalja érte a felelősséget. „2018-ban a Momentum egy 2-3 százalékos politikai párt volt, ma pedig Magyarország egyik legnépszerűbb politikai közössége” – magyarázta, miért éppen két évvel később került elő az ügy.

„Hiszek abban, hogy a magyar bíróságok fel fognak menteni, ártatlannak fognak minősíteni” – zárta a tájékoztatót Fekete-Győr.

Legnépszerűbb cikkeink