Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Nagyvilág

Dzsihadistákat pénzeltek, lebuktak

Vámosi Ágoston

Létrehozva:

Az ügyvéd szerint, ha nem küldenek pénzt, akkor a dzsihadisták gyerekei éhenhaltak volna.

Őrizetbe vettek 29 embert kedden Franciaországban egy terrorfinanszírozási rendszer miatt folyó nyomozás keretében. A feltételezések szerint a gyanúsítottak az al-Kaida és az Iszlám Állam terrorszervezetek francia tagjainak utaltak át pénzeket Szíriába – írja az MTI.

Az akció keretében 26 megyében 55 házkutatást végeztek a nyomozók, és 29 embert előállították. A 22 és 66 év közötti gyanúsítottakat azzal vádolják, hogy a Szíriában tartózkodó dzsihadista hozzátartozóiknak egy internetes hálózaton keresztül küldtek pénzt. Azután indult előzetes eljárás, hogy kiderült, a még Szíriában tartózkodó francia dzsihadistákat egy pénzügyi rendszeren keresztül pénzelik a hozzátartozóik.

Az ügyészség szerint a 2019-ben elindult rendszer lényege, hogy Franciaországban kritopvalutákat vásároltak a hozzátartozók, amelyeknek a referenciát titkos üzenetekben eljutatták a dzsihadistáknak Szíriába, akik azt bitcoinoldalakon beváltották. A nyomozók szerint két 25 éves francia dzsihadista hozta létre a hálózatot.

Marie Dosé, a kedden őrizetbe vettek egy részének ügyvédje szerint „a francia hatóságok is jól tudják, hogy anyagi támogatás nélkül a dzsihadisták gyerekei, akik szíriai táborokban vannak jelenleg, közvetlen életveszélyben vannak. Nem hajlandók hazaszállítani ezeket a gyerekeket, és a családoknak pedig megtiltják, hogy bármilyen segítséget nyújtsanak nekik” – hangsúlyozta az ügyvéd, aki szerint a hozzátartozóknak nem volt lehetőségük másképpen pénz küldeni Szíriába.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink