Nagyvilág

Csúnyán káromkodtak az állatkerti papagájok, elzárták őket a gyerekek elől

Published

on

Képünk illusztráció / forrás: Shutterstock

Öt jákópapagáj került augusztus 15-én a lincolnshire-i vadasparkba, ahol először egy szobában tartották őket, de mintha közben káromkodásokat tanultak volna meg elszigeteltségükben – írta a LadBible nyomán a 24.hu.

„Az utóbbi 25 évben, mindig olyan papagájaink voltak, amelyek néha csúnyán beszéltek, de megszoktuk ezt”

– mondta a park vezérigazgatója. Most azonban egyszerre öt papagájuk is lett, akik most egyszerre káromkodnak. Az egyik elkezdi, a másik nevet, aztán egyszerre mindegyik vagy nevet, vagy káromkodik.

Ezért inkább úgy döntöttek az állatkert dolgozói, elviszik őket a látogatók elől:  jön a hétvége, és sok gyerek is, akiknek nem biztos, hogy hallania kéne azt, amit az állatok mondanak.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version