Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Bűntett miatt emelnek vádat Fekete-Győr András ellen

Létrehozva:

És még öt ember ellen, többségüket gyorsított eljárásban ítélnék el.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt a mai napon öt ügyben, 6 személy – köztük Fekete-Győr András és Szarvas Koppány Bendegúz – ellen nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságon – írja honlapján az ügyészség.

A vádirati tényállások lényege szerint a 2018 decemberi Kossuth téri tömegdemonstrációkon részt vevő vádlottak a Parlament épületének védelmét ellátó rendőrsorfalba különböző tárgyakat – köztük üveget és pirotechnikai eszközt – dobtak, illetve tüntetőtársaikat és a rendőröket lökdösték azért, hogy a sorfalat áttörjék.

A vádlottak erőszakos magatartásukkal jogszerű eljárásukban akadályozták a rendőröket, akik a létesítménybiztosítási feladataikat emiatt csak megnehezítve tudták ellátni.

Az elkövetők cselekményeiket részben egymástól elkülönülten, egyes esetekben pedig közösen cselekedve, csoportosan valósították meg.

Az ügyészség a mai napon benyújtott vádiratainak többségében azt indítványozta, hogy a bíróság a vádlottakkal szemben – figyelemmel a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségéről szóló törvényre – tárgyalás nélkül, büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetést szabjon ki. Egy vádlottat érintően – akit csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt korábban a bíróság próbára bocsátott – egyszerűsített eljárásra az ügyészség nem látott lehetőséget, így esetében azt indítványozta, hogy a bíróság az általános szabályok szerint eljárva ítélje végrehajtandó szabadságvesztésre.

Legnépszerűbb cikkeink