Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Trump vizeletmintát akar Bidentől, gyanús neki, hogy ellenfele szed valamit

Létrehozva:

Donald Trump amerikai elnök gyógyszertesztet akar választási kihívójától, a demokrata párti Joe Bidentől a keddi elnökjelölti vita előtt, a Biden-kampány szerint Trump fő vitatémája csupán egy vizeletminta.

Az amerikai elnök vasárnap délelőtt a Twitteren fejtette ki, hogy doppingvizsgálatot, azaz gyógyszertesztet akar az első elnökjelölti vita előtt Bidennél, megvizsgálandó, hogy a demokrata párti politikus kap-e bármilyen, a teljesítményét növelő, élénkítő szert a Clevelandben tartandó megméretés előtt.

„Nagyon határozottan drogtesztet fogok kérni az aluszékony Joe Bidennél, a keddi vita előtt vagy után. Természetesen beleegyezem, hogy nálam is elvégezzenek egyet” – írta Trump a mikroblogban.

Az elnök felvetése nem új, már többször említette arra hivatkozva, hogy az előválasztások során rendezett demokrata párti vitákon szerinte Biden rosszul szerepelt, mert gyakran belebonyolódott a mondandójába, tévesztett, vagy nem tudott összefüggően beszélni.

Biden kampányának munkatársai vasárnap kommentálták Trump felvetését. „Biden alelnök a vitát szavakkal akarja lebonyolítani. Ha az elnök úgy gondolja, hogy számára ehhez a legjobb módszer a vizeletminta, akkor megcsináltathatja magának” – fogalmazott Katie Bedingfield, a Biden-kampány helyettes menedzsere. Hozzáfűzte: „nem is számítunk többre Donald Trumptól, aki fütyült arra, hogy megvédje 200 ezer amerikai életét, hiszen nem dolgozott ki tervet a Covid–19 megfékezésére”.

Joe Biden egyébként még szombaton, az MSNBC televíziónak adott interjújában a náci Németország propagandaminiszteréhez hasonlította Donald Trumpot. Biden szerint Trump – Goebbelshez hasonlóan – „tudja, hogy ha a hazugságot sokáig mondod, többször ismételgeted, akkor az köztudomásúvá válik” a szavazók körében.

A Trump-tábor vasárnap határozottan visszautasította Biden vádját. Közleményében Ken Farnaso, a Trump-kampány helyettes sajtófőnöke hangsúlyozta: „az elnök elleni ostoba vádaskodás helyett Joe Bidennek és csapatának inkább arra kellene választ adnia, miért hívta meg beszédet mondani az elnökjelölt-állító konvención a hírhedten antiszemita Tamika Malloryt és Linda Sarsourt”. A Republikánus Zsidó Koalíció (RJC) nevű befolyásos szervezet szintén közleményt adott ki, amelyben Matt Brooks igazgató bocsánatkérésre szólította fel a demokrata párti elnökjelöltet. „Ha az egyetlen érved egy vitában az, hogy az ellenfeledet nácinak nevezed, akkor egyáltalán nincs is érved” – fogalmazott az RJC közleménye.

Legnépszerűbb cikkeink