Kamaszok, huszárok, nyomozók – szubjektív ajánló a Képregényfesztivál újdonságaiból

A járványhelyzet okozta számtalan bizonytalanság után most vasárnap végre megrendezik a 16. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált a Dürer Kertben. Szép Eszter képregénykutatót, a Magyar Képregény Szövetség ügyvivőjét kértük meg, hogy a teljesség igénye nélkül ajánljon párat a friss megjelenések közül.

Vera Brogsol: Ánya kísértete

A fejlődéstörténetek és kamasztörténetek nagyon jól állnak a képregénynek, mert rajzolt képein könnyen lehet életkori szakaszokat ütköztetni, az élet nagy kérdéseit humorral, iróniával, vagy megélt fájdalommal ábrázolni. Talán az Ánya kísértete az a képregény, amire a leginkább kíváncsi vagyok, mert (a Magyarországon élő sztereotípiákkal ellentétben) ennek a képregénynek a főszereplője egy kamaszlány, aki kamaszlányos gondokkal küzd. Na és persze a legjobb barátja egy szellem. Történetüket pedig Eisner- és Harvey-díjjal is jutalmazták.

Neil Gaiman és Rafael Albuquerque: Smaragdzöld tanulmány

Megosztó kijelentés következik: számomra Neil Gaiman inkább kedvenc mentális egészségügyi tanácsadó mint kedvenc író, ugyanis jobban szeretem amikor az interjúi és beszédei során szabadon engedi a legbelsőbb zugaiban szunnyadó motivációs trénert, mint amikor egy regényét olvasom. Na de azért a Sandmanért csak lelkesedni tudok: micsoda posztmodern saga, amibe egyaránt belefér Shakespeare és még jópár halhatatlan. A Smaragdzöld tanulmány Gaiman novellájának adaptációja: nagyon érdekel, milyen egy olyan képregény, amit nem ő írt, de az ő írásából született. A hívószavak rendben vannak: Hugo-díj, Eisner-díj, Whitechapel, Cthulhu, Sherlock Holmes. Kell.

Varga Bálint Bánk – Tuli Krisztián: Az utolsó előtti huszár

Ez a képregény a történelmi dráma és a természetfeletti horror keverékének mondja magát Indiegogo oldalán: ez a közösségi finanszírozást segítő oldal repítette a bajszos vitézt a magyar képregényolvasók tudatalattijába, ahol bevackolta magát, és időnként mocorgott egy kicsit. A rendkívül sikeres kampányt követően az elmúlt hónapokban igazi lelkesedés kísérte a projectet, amit nagyrészt az alkotók saját, hiteles lelkesedése táplált. Én azonban végig rettegtem. Jaj, Istenem, csak el ne rontsák, mondogattam magamban néha. Állítólag nem rontották el, ki tudták aknázni ambiciózus alapötletük lehetőségeit. Vasárnap számomra is kiderül.

José Muñoz és Carlos Sampayo: Billie Holiday

Billie Holidayről angol nyelvterületen átlagosan évente kiadnak egy életrajzot: fájdalmas, szenvedéssel teli életét mindenki újra akarja mesélni. Mióta olvastam Zipernovszky Kornél jazzkutató tanulmányát arról, mennyire összetettek és problémásak ezek az életrajzok, különösen a meg nem nevezett fehér szellemíró által írt 1956-os önéletrajz, még jobban érdekel minden, ami Billie Holiday. Tehát ez is kell. A képregény a fájdalmasan éles fekete-fehér kontrasztjaival igazodik a 80-as évek vizualitásával szemben támasztott elvárásaimhoz, akár ez a kényelmetlen kontraszt is eszköz lehet arra, hogy Holiday drámáját árnyalja. Kiderül.

Koska Zoltán: A nagy Csé

Cs. Horváth Tibor a rendszerváltás előtti magyar képregény meghatározó alakja: a képregénytörténetünkben meghatározó adaptációs képregények elsöprő többségét ő írta. Számos klasszikus irodalmi művet adaptált képregényre, hűen az irodalmisághoz, szövegcentrikus munkákat hozva létre. Koska Zoltán képregénye nem életrajz, hanem rajzolt töprengés. Eddig csak pár oldalt láttam belőle, de azok meggyőztek, hogy elolvassam az egészet.

Jeff Smith: Konc 2

A Konc hihetetlen vicces. Az első részén hangosan nevettem, és azzal untattam a körülöttem lévőket, hogy idézgettem a képregényből. Hamar elmenekültek, de nem úszták meg, mert nekik is el kellett olvasniuk. A koncok nagyon stilizált, nagyon rajzfilmesen kerekdeden megrajzolt gondolkodó lények, hárman vannak és eltévednek, sőt egymást is elveszítik. A történet igazán bájos, de amit külön értékelek, hogy a humor forrása a rajzokban található. Jeff Smith igazán profi történetmesélő.