Magyarország
30 ezer önkéntes tűzoltó van Magyarországon – 150 éves a tűzoltószövetség
Az önkéntes tűzoltók munkájukat szabadidejükben, ingyenesen végzik.
Napjainkban Magyarországon csaknem 30 ezren tevékenykednek nem hivatásos, önkéntes tűzoltóként – mondta a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott szombaton a kormány Facebook-oldalára feltöltött videóban, abból az alkalomból, hogy 150 éves a Magyar Tűzoltó Szövetség.
Nyitrai Zsolt emlékeztetett: a Magyar Tűzoltó Szövetséget Széchenyi Ödön, Széchenyi István egyik fia alapította. Kiemelte, az oltási és a mentési munkálatok mellett nagyon sokat tesznek a hagyományőrzésért és a nemzeti nevelésért, de ott vannak „a frontvonalban” a koronavírus elleni védekezés idején is.
Security Check Required
No Description
Dobson Tibor tűzoltó dandártábornok, a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke a videóban úgy fogalmazott, az önkéntes tűzoltók közül mintegy 10 ezren öt és félezerszer nyújtottak segítséget a vírusveszély elhárításában, illetve megelőzésében.
Elsősorban a fertőtlenítésben, a mentesítésben segítettek közintézményeknél, de élelmiszert és gyógyszert is vittek az időseknek, rászorulóknak, és részt vettek a lakosság tájékoztatásában, a veszély megelőzésében fontos tudnivalók továbbításában.
A videóban Bérczi László tűzoltó dandártábornok, országos tűzoltósági felügyelő azt hangsúlyozta, hogy 2010-ben nehéz helyzetet örököltek, hiszen 280 tűzoltó egyesület volt, és csak minimális támogatást kaptak.
A kormány döntésének köszönhetően ma már 700 millió forintra pályázhatnak. 600 fölött van azon egyesületeknek a száma, amelyek „nap mint nap együtt dolgoznak a hivatásos tűzoltókkal Magyarország biztonságáért” – emelte ki Bérczi László.
(MTI)
-
Nagyvilág2023.03.01. 11:20
Novák Katalin szerint indokolt Svédország és Finnország NATO-csatlakozása
-
Magyarország2023.03.22. 10:32
Megalakult a Petőfi Zenei Tanács – jelentette be a Demeter Szilárd vezette Petőfi Kulturális Ügynökség
-
Kiemelt hírek2023.03.07. 12:41
Bemutatták a magyar űrhajósjelölteket
-
Kiemelt hírek2023.02.24. 11:40
51 új villamoszerelvény érkezhet Budapestre a következő években