Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Tűzvész volt a moldovai Nemzeti Filharmónia épületében

Létrehozva:

A kiégett Nemzeti Filharmónia Chisinauban / Fotó: Szergej Luncsevici, Facebook

Teljesen leégett a moldovai Nemzeti Filharmónia 20. század elején emelt épülete egy csütörtök délután keletkezett tűzvészben. A tüzet csak péntek hajnalra sikerült eloltani.

 

A tűzben odalett a Szergej Lunkevics nevét viselő  i hangversenyközpont mindkét koncertterme és elégtek az értékes hangszerek is – közölte Facebook-oldalán Mihail Agafita, a filharmónia főigazgatója és művészeti vezetője.

A tűz a filharmónia főépületében keletkezett, ahol a mennyezet beomlott és maga alá temette a koncerttermeket. A tűzoltók hét órán át küzdöttek a lángokkal, amelyek 3500 négyzetméternyi területen égtek.

Szvetlana Bivol intendáns szerint lehetséges, hogy a tűzvész a renoválási munkák során, egy csőhegesztés közben keletkezett. A tűzben leégett egy szomszédos étterem teteje is.

A filharmónia épületét 1912-ben emelték, amikor Moldova még a cári Oroszország része volt. A moldovai filharmonikus zenekar idén ősszel ünnepelte volna alapításának 80. évfordulóját.

Mihail Agafita karmester, főigazgató szerint most már csak „a csodában vagy az adományokban” reménykedhetnek.

Igor Dodon moldovai elnök a lakosság és országa külföldi partnerei segítségét kérte és azt ígérte, hogy 2021 márciusában megkezdik az újjáépítést.

Az Európai Unió chisinaui képviseletének vezetője szolidaritását fejezte ki a moldovai néppel a tűzvész miatt.

Maia Sandu ellenzéki vezető bírálta a kormánypártokat és Dodon elnököt, amiért – szerinte – többet költenek saját irodáikra, mint a kultúrára.

(MTI)

 

Legnépszerűbb cikkeink