Magyarország
Októbertől online nézhetjük a Fővárosi Nagycirkusz előadásait
Októbertől élőben közvetíti előadásait a Fővárosi Nagycirkusz szombat délutánonként. Az első élő közvetítés jövő hét szombaton délután 3 órakor lesz látható – mondta el Graeser József, a Fővárosi Nagycirkusz szakmai vezetője az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
Az online közvetítésekre a cirkusz weboldalán válthatók kedvezményes, normál és családi jegyek – hangzott el a műsorban. A nézőtér több pontján kamerákat helyeznek el, így úgy fogja látni a közönség a műsort, mintha egy színházi előadás lenne élő közvetítésben – mondta Graeser József.
A december végéig látható műsor címe Tündértánc – Nővarázs. A klasszikus cirkusz határait kitágító előadás a cirkusz- és a képzőművészet közös pontjaira akar rámutatni – tette hozzá. A közvetítések mellett a Fővárosi Nagycirkusz továbbra is fogadja látogatókat a Városligetben. A koronavírus-járvány miatt azonban a nézők védelmében szigorú óvintézkedéseket vezettek be. A cirkuszban kötelező a maszk viselése, a nézőtéren pedig minden második sorban foglalhatnak csak helyet a látogatók és az azonos sorban ülő társaságok között is szabad helyeket tartanak fenn – közölte a szakmai vezető.
(MTI)
-
Nagyvilág2023.03.01. 11:20
Novák Katalin szerint indokolt Svédország és Finnország NATO-csatlakozása
-
Magyarország2023.03.22. 10:32
Megalakult a Petőfi Zenei Tanács – jelentette be a Demeter Szilárd vezette Petőfi Kulturális Ügynökség
-
Kiemelt hírek2023.03.07. 12:41
Bemutatták a magyar űrhajósjelölteket
-
Kiemelt hírek2023.02.24. 11:40
51 új villamoszerelvény érkezhet Budapestre a következő években