Nagyvilág
Lehetséges az időutazás, de megöli a szabad akaratot. Vagy mégsem
Két kutató szerint kiküszöbölhető az időutazás egyik buktatója, az időparadoxon: Elméletben, persze.
Teoretikusan lehetséges a paradoxonmentes időutazás – legalábbis erre enged következtetni egy fiatal fizikus matematikai modellje, amelyet a Classical and Quantum Gravity folyóiratban publikált néhány napja – írja a Qubit.
Germain Tobar, a Queenslandi Egyetem negyedéves fizikus hallgatója az egyetemen kutató Fabio Costa fizikus vezetésével már jó ideje tanulmányozza az időutazás lehetőségét. „A klasszikus dinamika szerint ha egy rendszer állapota ismert, az a rendszer teljes történetéről árulkodik. Ennek számos alkalmazása van a rakétafejlesztéstől kezdve a folyadékok mozgásának modellezéséig. Ha például ismerem egy tárgy aktuális helyzetét és sebességét, miközben a gravitációs erő hatása alatt zuhan, kiszámolhatom, hol lesz megtalálható az én időmben” – magyarázta a diák.
„Ugyanakkor Einstein általános relativitáselmélete előrejelzi az időhurkok vagy az időutazás létezését – amikor is egy esemény egyszerre létezhet önmaga múltjában és jövőjében –, és ezzel a feje tetejére állítja a dinamika tudományát.” Tobar szerint a fizika szent grálja lenne, ha sikerülne egyesített elméletben összebékíteni a hagyományos dinamika tanait Einstein relativitáselméletével, ám a tudomány jelen állása szerint nem lehet egyszerre helytálló a kettő.
Fabio Costa azt mondja: „vannak fizikusok, akik szerint lehetséges, de logikailag ezt nehéz ezt elfogadni, mert ez hatással lenne a szabad akaraton alapuló cselekvés szabadságára is. Ez azt jelentené, hogy az időutazás lehetséges, de semmit sem szabad csinálni, ami időparadoxont idézhet elő.”
A kutatók szerint az általuk felfedezett és leírt matematikai folyamatok láncolata azt mutatja, hogy a szabad akaratból végrehajtott időutazás logikailag lehetséges ebben az univerzumban, paradoxonok nélkül is.
A kutatásról bővebben olvashat a Qubit cikkében.
-
Nagyvilág2023.03.01. 11:20
Novák Katalin szerint indokolt Svédország és Finnország NATO-csatlakozása
-
Magyarország2023.03.22. 10:32
Megalakult a Petőfi Zenei Tanács – jelentette be a Demeter Szilárd vezette Petőfi Kulturális Ügynökség
-
Kiemelt hírek2023.03.07. 12:41
Bemutatták a magyar űrhajósjelölteket
-
Kiemelt hírek2023.02.24. 11:40
51 új villamoszerelvény érkezhet Budapestre a következő években