Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

200 millió eurós botrányba bukott bele egy bíboros

Létrehozva:

Lemondott vatikáni tisztségéről és bíborosi rangjáról Angelo Becciu, a pápai állam egyik legbefolyásosabb elöljárója; sajtóértesülések szerint távozása hátterében korrupciós ügy áll.

Becciu lemondásáról csütörtök este tájékoztatott a Szentszék szűkszavú közleményében. Távozását Ferenc pápa elfogadta. A 72 éves Angelo Becciu a Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusa volt.  

Az olasz sajtó szerint távozása precedens értékű. Vatikán-szakértők szerint szokatlan, hogy a Szentszék ilyen rövid közleményében tájékoztatott a pápai állam egyik legbefolyásosabb bíborosának távozásáról, aki ráadásul nemcsak tisztségeiről mondott le, hanem bíborosi kiváltságairól is. 

A hírügynökségeknek nyilatkozó Davide Scito, a római Santa Croce pápai egyetem kánonjogász professzora szerint Becciu bíboros távozása hátterében a „londoni ügyként” ismertté vált korrupciógyanús ügylet állhat. Becciu lemondása szerinte példaértékű, mivel azt mutatja, hogy a Ferenc pápa vezette Vatikánban „senki sem kivétel, a legmagasabb beosztásúak is bukhatnak”. Scito professzor úgy fogalmazott, hogy „Bergoglio pápa forradalmat indított a dohos (egyházi) világban”. 

A Vatikánban 2019-ben indított és még le nem zárult, „londoni ügyként” ismert korrupciós vizsgálat a pápai állam pénzintézete (Ior) és a vatikáni főrevizor jelentése alapján vette kezdetét. A vizsgálat tárgyát egy ingatlan képezi, amelyet Vatikán Állam vásárolt London belvárosában kétszázmillió euróért, gyanús pénzügyi tranzakciókkal. Sajtóinformációk szerint az ügyletet az úgynevezett Péter-fillérekből finanszírozták, vagyis a világ minden részéből a pápai államba érkező adományokból, amelyeket a mindenkori pápa kizárólag jótékony célra használhat fel. A luxusingatlan megvásárlása idején Angelo Becciu bíboros a szentszéki államtitkár helyettese, vagyis a vatikáni kormányhivatal harmadik legmagasabb rangú vezetője volt. A bíboros azt állította, nem használták fel adományokat az ügylet lebonyolításakor. 

A korrupciógyanús üggyel összefüggésben tavaly felfüggesztették állásából a többi között a szentszéki államtitkárság két vezető beosztású tagját és Pénzügyi Információs Felügyelet (Aif) vezetőjét is. Idén júniusban a vatikáni csendőrség őrizetbe vette, majd szabadlábra helyezte Gianluigi Torzi olasz brókert.

 

Legnépszerűbb cikkeink