Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Nagyvilág

Nem tudott kiállni, kizárták az ázsiai BL-ből a szaúdi címvédőt

Dercsényi Dávid

Létrehozva:

Halasztást szeretett volna elérni a szaúdi al-Hilal, de elutasították a kérést.

Az ázsiai Bajnokok Ligájában címvédő al-Hilal labdarúgócsapatát kizárták a sorozatból, mivel koronavírus-fertőzések miatt nem tudott kiállni utolsó csoportmérkőzésére.

A szaúdi együttesnek csupán 11 játékosa volt bevethető a dubaji Sabab al-Ahli elleni mérkőzés előtt, köztük három kapus, így nem tudta vállalni a szereplést. A klub a meccs halasztásáért folyamodott az ázsiai szövetséghez, amely azonban a BL szabályaira hivatkozva elutasította a kérést és kizárta a csapatot. Indoklása szerint azért nem tehetett kivételt, mert a halasztás teljesen felborította volna a BL folyamatát.    

A sorozat kiírása szerint annak a csapatnak, amely nem tud egy mérkőzésre legalább 13 labdarúgót nevezni, minden addigi csoporteredményét törlik, és az együttes nem folytathatja tovább a küzdelmeket.    

Az al-Ahli számára azért is lehet különösen fájó a döntés, mert már biztos továbbjutóként lépett volna pályára a zárókörben.    

Az ázsiai Bajnokok Ligájában jelenleg csak a nyugat-ázsiai régióban zajlanak a mérkőzések, a kontinens keleti részén november 15-én indulhatnak újra a meccsek. A két régió győztese pedig december 19-én mérkőzne meg a trófeáért.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink