Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Klímacsúcsra jönnek össze a világ vezetői decemberben

Létrehozva:

Az ENSZ és Nagy-Britannia szervezi, és az országok frissített klímaterveit is bemutatják majd rajta. 

Klímacsúcsot szervez december 12-re az Egyesült Királyság és az ENSZ a párizsi klíma-megállapodás ötödik évfordulójára – jelentette be a világszervezet és a brit kormány szerda éjjel, írja az MTI.

A rendezvény két házigazdája Antonió Guterres ENSZ-főtitkár és Boris Johnson brit miniszterelnök. A bejelentésről szóló közlemény szerint a csúcstalálkozón „a klíma szempontjából a világ legambiciózusabb vezetői” gyűlnek majd össze.    

A közleményből nem derül ki, hogy a csúcsot virtuálisan tartják majd interneten keresztül vagy a világ vezetői személyesen vesznek részt rajta.    

A résztvevő országokat arra kérik, hogy ismertessék frissített klímaterveiket a 2021-es, glasgow-i klímacsúcs előtt, amelyet idén kellett volna megtartani, de a koronavírus-járvány miatt elhalasztották.    

A párizsi klíma-megállapodás értelmében minden ország maga határozza meg, hogy milyen mértékben csökkenti üvegházhatást okozó gázainak kibocsátását, de ezeket az értékeket folyamatosan emelni kell.   

„Klímaválságban vagyunk és nincs vesztegetni való időnk” – jelentette ki Guterres. Az Egyesült Államok Donald Trump elnök kezdeményezésére decemberben a világon egyedüliként kilép a megállapodásból. Kihívója, a demokrata párti Joe Biden viszont azt ígéri, hogy győzelme esetén az Egyesült Államok visszatér a megállapodáshoz, és megkezdi az ahhoz szükséges reformokat, hogy országa 2050 karbonsemleges legyen, ami egybevág az Európai Unió és egy több ország céljaival is. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink