Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

KGBéla: csak Magyarország érdekeit képviseltem

Létrehozva:

Ügye, sőt ügyei politikai indíttatásúak, mondta el az utolsó szó jogán. Első fokú ítélet délután várható

Kovács Béla volt jobbikos politikus visszautasította a kémkedés vádját utolsó szó jogán előadott védekezésében a Budapest Környéki Törvényszéken csütörtökön. A bíróság kora délután kihirdeti elsőfokú határozatát.

Kovács Béla felszólalásában leszögezte, hogy európai parlamenti képviselőként 2010-2019 között kizárólag Magyarország érdekeit képviselte, és nem segített semmiféle idegen titkosszolgálatot. A volt jobbikos politikus azt is kiemelte, hogy álláspontja szerint ennek a büntetőeljárásnak egyértelmű politikai motivációja van: az általa képviselt párt erodálása. Ezt pedig nem csak az támasztja alá, hogy 2014-ben az európai parlamenti választás befolyásolása érdekében robbantották ki az úgynevezett kémbotrányt néhány nappal a voksolás előtt, de az azóta eltelt években a Jobbikkal történtek is.    

Kovács Béla a költségvetési csalás vádjával kapcsolatban elismerte, hogy hibázott, ugyanakkor kiemelte, hogy az okozott kárt megtérítette az Európai Parlamentnek, amely már évekkel ezelőtt jelezte, nem érti, miért folyik még ellene ez az eljárás.   

Kovács Béla 2010-ben lett a Jobbik európai parlamenti képviselője. Az Alkotmányvédelmi Hivatal 2014 áprilisában tett feljelentést, majd a Központi Nyomozó Főügyészség 2017-ben vádat emelt az európai unió intézményei elleni kémkedés, valamint költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt Kovács Béla, illetve költségvetési csalás miatt három társa ellen. Kovács Béla időközben kilépett a Jobbikból.    

A vád lényege, hogy a képviselő 2012-2014 között orosz hírszerzőknek adott át információkat azért, hogy bomlassza az Európai Unió intézményeit, kedvezzen az orosz érdekeknek. A költségvetési csalásra és hamis magánokiratok felhasználására vonatkozó, az OLAF felvetése nyomán kivizsgált ügyben a vád szerint a képviselő tettesként, három társa, három gyakornok bűnsegédként több mint 21 ezer euró (több mint 6 millió forint) vagyoni hátrányt okozott az Európai Parlamentnek 2012-2013-ban fiktív gyakornoki állásokkal.    

A vádlottak az eljárás során tagadták bűnösségüket, az ügyész Kovács Bélára letöltendő fegyházbüntetést, a három megvádolt gyakornokra felfüggesztett szabadságvesztést kért.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink