Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Magyarország

A DK az ingyenes tesztről tartana népszavazást, a Fidesz válaszában gyurcsányozott

Vámosi Ágoston

Létrehozva:

Fotó: Daniel Bockwoldt / dpa

A Demokratikus Koalíció (DK) benyújtotta a Nemzeti Választási Irodának (NVI) azt a népszavazási kezdeményezését, amely Magyarországon mindenki számára ingyenessé tenné a koronavírus-tesztet.

A DK pártigazgatója csütörtöki budapesti, az NVI épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a járvány második hullámánál tart, napról napra egyre több a fertőzött és az elhunyt.     Jelenleg nincs fontosabb annál, mint megtudni, hogy kik a fertőzöttek, ezt pedig nem lehet másképp, mint hogy “tesztelünk, tesztelünk, tesztelünk” – jelentette ki Sebián-Petrovszki László.

A képviselő úgy fogalmazott: az országban több millió teszt van, de azokat “elzárva tartják”. A vizsgálatot húszezer forintért lehet elvégeztetni, miközben “az adóforintjainkból, a tb-járulékunkból ezt már többszörösen kifizettük az elmúlt években” – közölte.

A pártigazgató a benyújtás előtt felolvasta a kérdést, amelynek pontos szövege: “Egyetért-e Ön azzal, hogy az állam biztosítson a tömeges megbetegedést okozó Covid-19 fertőzés miatt térítésmentes SARS-CoV2 PCR-tesztet minden Magyarországon tartózkodó magyar és európai uniós állampolgár részére?”

A Fidesz közleményben reagált a DK kezdeményezésére. Azt írják: a baloldal a Gyurcsány-párttal az élen kamuhírek után most kamunépszavazást akar! A baloldal is pontosan tudja, hogyha a tesztelést háziorvos, kórház vagy hatóság rendeli el protokoll alapján, akkor továbbra sem kell majd fizetni érte. A mai napig több mint 650 ezer PCR-vizsgálatot végeztek el a laboratóriumok nemzetközi szabványok alapján, ezek elsöprő többsége teljesen ingyenes volt, az állam költségére. Úgy látszik, a baloldal nem tud leállni, ott folytatják, ahol a járvány első hullámakor abbahagyták. Továbbra sem akarnak részt venni a vírus elleni nemzeti összefogásban, inkább a védekezés akadályozásával, a járványügyi és egészségügyi szakemberek támadásával vannak elfoglalva. A Gyurcsány által vezetett baloldalnak most is a politikai haszonszerzés az első.

Legnépszerűbb cikkeink