Magyarország

25 éve ígérik, 1-2 éven belül elkezdődhet a mohácsi híd építése

Published

on

A vidéki nagyvárosok összekötésének igényével épül.

Jövő év első felében lezárulhat a mohácsi Duna-híd tervezése, így a kiviteli közbeszerzés sikeres lezárultát követően, és minden szükséges feltétel teljesülése esetén akár másfél-két éven belül megkezdődhet a létesítmény kivitelezése – jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön sajtótájékoztatón, a Duna-parti városban, írja az MTI. 

Mohácsnál 25 éve terveznek hidat legutóbbi Orbán Viktor 2017-ben ígérte meg, megépül a híd. A mostani előtti 2018-as közbeszerzést az állami érvénytelennek kiáltotta ki.

A politikus elmondta: a híd a Dunát Mohácsnál keresztező és az ország nyugati, déli és keleti részén végigfutó M9-es autópálya-hálózat részét része lesz, és úgy építik meg, hogy négysávos közlekedésre is alkalmas legyen. Palkovics László beszámolt arról, hogy a létesítmény 1,3 milliárd forintból zajló előkészítése már folyik, ennek eredményeként rendelkezésre áll már a híd engedélyezési terve, hamarosan pedig a jogerős környezetvédelmi és építési engedélye is meglesz.    

A Pávkovics Gábor (Fidesz-KDNP) alpolgármesternek, a szeptember 27-i időközi önkormányzati választás polgármesterjelöltjének meghívására a városba érkező miniszter felidézte, hogy a kormány a magyar közúthálózat fejlesztése során több célt is megfogalmazott, az elmúlt tíz évben pedig számos eredményt ért el. Azt mondta, a kabinet folyamatosan azon dolgozott és dolgozik, hogy a nagyvárosok gyorsforgalmi kapcsolatát biztosítsa, a határok ilyen módon való elérését megoldja, és hogy bármelyik településről fél óra alatt elérhetővé váljék egy-egy gyorsforgalmi út.

A fejlesztések folyamatosan zajlottak az elmúlt években és zajlanak jelenleg is: 2020 őszén 23-ból 18 megyeszékhely rendelkezik magas színvonalú bekötéssel a gyorsforgalmi hálózatba, 2025-re pedig minden megyeszékhely elérhető lesz négysávos úton, tízből kilenc magyar pedig fél óra alatt elérhet egy-egy négysávos, a gyorsforgalmi úthálózathoz kapcsolódó utat. Azt mondta, a kabinet arra is törekszik, hogy az autópályák hálózata sugarassá váljon. Ennek szellemében készült el a komáromi híd, és ennek megfelelően tervezik a Soprontól Zalaegerszegen, Kaposváron, Pécsen, Szegeden és Békéscsabán át Nyíregyházáig vezető M9-es gyorsforgalmi utat, egyben a mohácsi Duna-hidat. Kiemelte: e kapcsolat már nem Budapest tehermentesítése, hanem a fővárosközpontú hálózat oldása, a vidéki nagyvárosok összekötése lesz.

Nyul Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) beruházási vezérigazgató-helyettese a mohácsi híd tervezése kapcsán beszámolt arról, hogy a híd megépítése együtt jár majd az 57-es út M6-M60-as autópálya csomópontjától az átkelőig történő négysávossá fejlesztésével, a másik oldalon a szakasz az 51-es főúthoz való csatlakozásával. A csaknem 800 méter hosszú hídon lehetőséget biztosítanak majd a gyalogos és kerékpáros forgalomra is. Pávkovics Gábor azt mondta, a város tavaly szeptemberben elhunyt polgármestere, Szekó József munkássága alatt megkezdett nagyléptékű fejlesztéseket folytatni kell, azokhoz pedig kormányzati támogatásra van szükség. Reményét fejezte ki, hogy a Mohácson szeptember 27-én rendezendő időközi önkormányzati választásokat követően olyan testület dolgozik a városban, amely élvezi a kormány – a tervezett fejlesztésekhez nélkülözhetetlen – támogatását. Kiemelte: a településnek és az egész déli országrésznek hatalmas szüksége van a Duna-hídra, hiszen az összeköti az ország keleti és nyugati részét, Mohács számára ipari, otthonteremtési lehetőségeket biztosít majd. Hargitai János (KDNP), a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta: Mohács az ország stratégiailag kiemelten fontos területének számít, ezért az M6-os gyorsforgalmi út országhatárig való meghosszabbítása, a kereskedelmi kikötő megépítése és a híd létrehozása kulcsfontosságú a város és az egész déli országrész szempontjából. Szerinte az 1526-os mohácsi csata 500. évfordulójáig a városnak rendkívüli fejlesztéseket kell megvalósítania. Reményét fejezte ki, hogy a kormány támogatásával nemcsak a három kiemelt beruházás, de számos más, mind a helyieket, mind a térséget szolgáló fejlesztés megvalósul a településen 2026-ig. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version