Nagyvilág

Trump Kínát és a WHO-t támadta az ENSZ-ben

Published

on

Fotó: Gage Skidmore (CC BY-SA 2.0)

Donald Trump amerikai elnök Kínát bírálta a járványkezelése miatt az ENSZ-közgyűlés jubileumi ülésére megküldött, előre felvett beszédében kedden.

Az ENSZ-nek felelőssé kell tennie Kínát a cselekedeteiért – fogalmazott az elnök, hozzáfűzve, hogy Kína szabadította a világra ezt a pestist. Leszögezte: „a vírus megjelenésének első napjaiban Kína felfüggesztette a belföldi utazásokat, de közben lehetővé tette, hogy a repülőjáratok elhagyják az országot, és megfertőzzék a világot”.

Trump azzal vádolta Kínát és az Egészségügyi Világszervezetet (WHO), hogy hamis információkat terjesztettek a vírus fertőzésének módjairól. Leszögezte: „a kínai kormány és a WHO, amelyet csaknem teljes mértékben Kína tart ellenőrzése alatt, hamisan jelentette ki, hogy nincs bizonyíték e vírus emberről emberre terjedésére”. Az elnök az új típusú koronavírust ezúttal is „kínai vírusként” említette.

Bírálta Peking környezetvédelmi politikáját is, kiemelve a túlhalászást, az óceánok szennyezését és a minden más országénál nagyobb, mérgező higanykibocsátást.

„Nem érdekli a környezet azokat, akik Amerika kivételes környezetvédelmi eredményeit támadják, és közben nem vesznek tudomást a féktelen kínai szennyezésről. Ők csak meg akarják büntetni Amerikát. Én pedig ezt nem fogom támogatni” – jelentette ki Trump.

Hangsúlyozta, hogy ha az ENSZ hatékony szervezet akar lenni, akkor a világ valós problémáira kell összpontosítania a figyelmét. Ezen gondok között említette a terrorizmust, a nők elnyomását, az emberkereskedelmet. A terrorizmus legfőbb támogatójának pedig Iránt nevezte.

Beszédében az elnök szólt a nemrég Washingtonban aláírt békemegállapodásról Izrael és az Egyesült Arab Emírségek, illetve Bahrein között. „Ezek az áttörést hozó békeegyezmények egy új Közel-Kelet hajnalát jelentik” – mondta. Hozzáfűzte, soha nem volt optimistább a térség jövőjét illetően, és szerinte hamarosan más országok is követni fogják a két arab állam példáját.

Az ülés megnyitó beszédében António Guterres ENSZ-főtitkár elmondta, hogy mindent meg kell tenni egy új hidegháború elkerüléséért. Kiemelte, a koronavírus-járvány miatt most arra van szükség, hogy „a forró konfliktusok tüzének eloltására világszerte tűzszünetet hirdessenek”. Az Egyesült Államok és Kína közötti vitát Guterres veszélyesnek minősítette.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version