Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

200 millió amerikai halottat vizionált Joe Biden

Létrehozva:

Ohióban és Wisconsinban, a csatatér államokban kampányolt alig több mint egy hónappal az elnökválasztás előtt Donald Trump és Joe Biden.

Donald Trump amerikai republikánus elnök hétfőn este Ohióban kampányolva demokrata párti kihívója, Joe Biden elnökjelölt gazdaságpolitikáját bírálta, míg Joe Biden egy wisconsini kampányrendezvényén Donald Trump járványkezelését támadta.

Alig több mint egy hónappal az elnökválasztás előtt mindkét politikus az úgynevezett csatatér államokban – tehát ahol nem egyértelműen a demokratákra vagy a republikánusokra szoktak voksolni – próbálja meggyőzni az amerikaiakat. Biden pár napon belül másodszor járt Wisconsinban.

Az ohiói Swantonban Donald Trump emlékeztetett arra, hogy Biden támogatta azt az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA), amely amerikai munkahelyek megszűnéséhez járult hozzá és nehéz helyzetbe taszította a középnyugati államok gazdaságát, köztük Ohióét is. Az elnök utalt a NAFTA általa kezdeményezett megszüntetésére és az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó között létrehozott új, az amerikai érdekeket jobban szolgáló új kereskedelmi megállapodásra. „Joe Bidennek nem is lenne szabad a ti támogatásotokat kérnie, a megbocsátásotokért kellene esdekelnie” – hangoztatta Trump.

Az éljenző hívek körében Trump azt mondta: Biden „elárult titeket, hazudott nektek, rászedett benneteket”.

Röviddel a kampányrendezvény kezdete előtt az NBC televízió helyszíni riportot sugárzott Ohióból. A megkérdezettek Trumpot támogatták. Az 56 éves Howard Walters például Warrenban azt nyilatkozta a riporternek: „lehet, hogy Trump gyakran brutális stílusú, de sokkal jobb, mint ami a másik oldalon van”. A riportalany hozzáfűzte: „Trump törődik velünk, tudom. Nem túlságosan kedves (a stílusa), de törődik velünk”. Egy Jennifer Poling nevű, 38 éves fodrász szintén Trumpot dicsérte. Mint fogalmazott: „a demokraták is azt mondták, hogy segíteni akarnak nekünk, aztán pedig Obama semmit sem tett értünk. Itt munkásemberek élnek, Trump megpróbál segíteni nekünk, és ő az egyetlen jelölt, aki fog is segíteni.”

Ohio 2016 előtt a Demokrata Párt egyik fellegvárának számított, négy évvel ezelőtt azonban Donald Trump győzött ebben az államban is.

Joe Biden a wisconsini Manitowoc városka egyik gyárában tartott kampányrendezvényen Trump járványkezelésével foglalkozott. Úgy vélekedett, hogy az elnök „megdermedt”, amikor a koronavírus-járvány kihívásával kellett megküzdenie. „Kudarcot vallott. Pánikba esett” – állította Biden. Hozzáfűzte: Trump életeket menthetett volna meg, ha kötelezővé teszi a szájmaszk viselését, ehelyett azonban továbbra is úgy tartott nagygyűléseket, hogy nem tartották tiszteletben a társadalmi távolságtartásra és a szájmaszk viselésére vonatkozó ajánlásokat.
Joe Biden vasárnap Philadelphiában elmondott beszédében azt találta mondani: mire a beszéde végére ér, az Egyesült Államokban, a becslések szerint, már 200 millió halottja lesz a járványnak. Ez csaknem a kétharmada az Egyesült Államok lakosságának. A baltimore-i Johns Hopkins kórház és egyetem adatai szerint a járvány amerikai halálos áldozatainak száma csaknem 200 ezer.

A demokrata párti elnökjelölt arról próbálta meggyőzni a wisconsiniakat, hogy négy évvel ezelőtt Trump „azzal pályázott az elnökségre, hogy azt mondta, az elfeledett férfiakat és nőket képviseli majd, aztán amikor elnök lett, elfeledkezett róluk”.

Négy évvel ezelőtt Wisconsinban is Donald Trump aratott győzelmet Hillary Clintonnal, a demokraták akkori elnökjelöltjével szemben.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink