Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Orbán Viktor 400 ezer magyar fertőzöttel számol

Létrehozva:

400 ezer fertőzöttre számít a miniszterelnök összesen, de bejelentett egy 170 milliárdos befektetési csomagot, és azt is, hogy kivásárolnák a magyar cégek külföldi tulajdonosait.

    A kormányfő napirend előtti felszólalásával indult a parlament őszi ülésszaka. Orbán Viktor  kiemelte: immár rendelkeznek a tavaszi védekezés tapasztalataival és nyáron sikeresen szervezték meg a nemzeti konzultációt, amelyben az emberek egyértelműen megüzenték, hogy Magyarországnak működnie kell.    

A hvg.hu tudósítása szerint Orbán beszélt a költségvetésről döntő EU-csúcsról is, eszerint 31 milliárd euró érkezik Magyarországra a következő 10 évben, ki akarják vásárolni a magyarországi cégtulajdonos külföldieket. Ismertette a korlátozó előírásokat, a büntetési tételeket, illetve többször elismételte a hétfő reggel a Magyar Nemzetben megjelent “libernyákozós” esszéjének tételeit. 

A járványról szólva Orbán azt mondta, 400 ezer fertőzöttel számol, a szakemberek feleannyit várnak, és szerintük 800 lélegeztetőgép kell, 16 ezer kórházi ágy. Most 66 ezer szabad ágy van. 

Orbán bejelentett egy 170 milliárdos befektetési csomagot is, „Most, amikor mindenki megszorít, mi ne csak védekezzünk, hanem fejlődni, növekedni is tudjunk”.

Az emberek azt várják, hogy az életeket és a munkahelyeket is védjék meg, hogy a mindennapi életet ne béníthassa le a vírus – fogalmazott Orbán már az MTI tudósítása szerint.

    Orbán Viktor emlékeztetett: Magyarországon az első beteget márciusban regisztrálták, és mivel vakcina máig sincs, nem volt más választás, mint a járvány terjedését lelassítani, hogy időt nyerjenek.

    Az ország egy hét alatt egy új működési modellre állt át, a védekezést a legtöbb európai országnál hamarabb kezdte meg – mondta.

    A miniszterelnök közölte: az első hetek sokkolók voltak, de az ország jól állta a sarat, az első csatát megnyerték, az egészségügyi rendszer képes volt megvédeni az embereket.

    Együtt sikerülni fog – jelentette ki végül Orbán Viktor.

Legnépszerűbb cikkeink