Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Napokon át lesznek útlezárások Budapesten a Szuperkupa meccs miatt

Létrehozva:

Fotó: Kurka Géza/Shutterstock

Lezárások, parkolási tilalmak felfordul a fél város élete a Szuperkupa miatt keddtől péntekig.

Forgalomkorlátozásokra kell számítani keddtől péntekig Budapest V., VII., VIII. és XIV. kerületében az Európai Szuperkupa csütörtöki labdarúgó-mérkőzés miatt – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján, amit az MTI szemlézett.

    A tájékoztatás szerint kedd délután 5 órától szakaszosan és időszakosan lezárják az V. kerületi Apáczai Csere János utcát a Deák Ferenc utca és a Régiposta utca között.

    Szerda délelőtt 11 órától ugyancsak szakaszosan és időszakosan lezárják a VII. kerületi Dob utcát az Erzsébet körút és a Hársfa utca között, a Hársfa utcát a Wesselényi utca és a Király utca között, valamint a Király utcát az Eötvös utca és az Erzsébet körút között.

    Lezárják továbbá csütörtökön délután 5 órától éjfélig a Dózsa György utat a Kerepesi út és a Thököly út között, a Stefánia utat a Hungária körút és a Thököly út között, valamint az Istvánmezei út, a Szabó József utca, a Cserei utca, az Egressy út, a Gizella utca, a Cházár András utca egy-egy szakaszát, a Verseny utcát, az Ifjúság útját, az Ilka utcát és a Jobbágy utcát.    

    Emellett az V., a VII., a VIII. és a XIV. kerületben számos helyen tilos lesz megállni keddtől péntekig.

(MTI)

 

Legnépszerűbb cikkeink