Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Előbb külföldieket támadott meg, aztán a villamosvezetőt – három évet kapott

Létrehozva:

Nem jogerősen börtönbüntetésre ítélt a bíróság egy férfit, aki ittasan egy villamosvezetőre támadt, majd üvegekkel dobált meg nigériai állampolgárokat tavaly novemberben Budapesten közölte a fővárosi főügyész hétfőn az MTI-vel.

Ibolya Tibor közleménye szerint a 35 éves férfi az esti órákban a 41-es villamoson ütni kezdte a jármű ablakát, megrángatta az egyik utast, majd mellkason lökte a villamosvezetőt, amikor az leszállította a járműről. A férfi még egyszer a villamos üvegébe ütött, majd felszállt a 17-es villamosra, ahol belekötött négy nigériai állampolgárba. Egyiküket fejen akarta ütni, egy másik sértett felé pedig üveget dobott, de a támadásokat elhárították.

A férfi a villamosról leszállva továbbra is erőszakos, garázda magatartást tanúsított, végül a rendőrök elfogták.

A Budapest XI. és XXII. Kerületi Ügyészség a férfi ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, több rendbeli, felfegyverkezve elkövetett közösség tagja elleni erőszak és más bűncselekmények miatt vádat emelt.

A bíróság a férfit három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte, valamint ügyészi indítványra fenntartotta bűnügyi felügyeletét.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink