Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Beléptetőkapu még van, rendszer már nem lesz hozzá

Létrehozva:

Az előző tömegközlekedési elektronikus kapuk projektje kudarcot vallott, forintmilliárdok bánták a beruházást. Budapest belvárosában viszont még mindig meg lehet nézni, hogy mi került volna ennyibe, ha végül elkészül.

A Deák Ferenc téri aluljáróban régóta állnak kihasználatlanul a nagy ígéretekkel beharangozott metrós beléptetőkapuk, amiket tesztelési céllal építettek, és 2017 szeptemberében mutattak be a nagyközönségnek. Aztán a projekt behalt, a kapuk azóta sem működnek. A BKK 2018-ban megszüntette a szerződést a német Scheidt & Bachmann céggel, ami a rendszert fejlesztette.

Áll, de minek?

„Valamikor volt egy olyan elképzelés, hogy itt egy elektronikus beléptető rendszer lesz, amiből egyébként már rengeteg van szerte a világban. Az a baj, hogy abból, amit ide a BKK régi vezetése tervezett, semmi nem lett azon kívül, hogy elköltöttünk rá körülbelül 7-10 milliárd forintot” – magyarázta Bíró Endre, a Metróért Egyesület elnöke. Hozzátette: ezek a rendszerek amúgy is szinte használhatatlanok, mivel nem lehet tudni, hogy mi lesz a következő projekt.

„Tudomásom szerint még egyeztetés alatt áll ez a beruházás. Nem ismert, hogy egyáltalán külön rendszere lesz-e a fővárosnak, és külön az agglomerációnak, vagy pedig egy korábbi elképzelés valósul majd meg, ami az egész országra érvényes, egységes elektronikus jegyrendszert jelentene. Az viszont biztos, hogy amit ide telepítettek, az nem fog működni” – magyarázta Bíró. De lehet tudni, hogy mi lesz helyette? – tettük fel a kérdést az egyesületi elnöknek, aki szerint erre most valószínűleg senki nem fog tudni válaszolni.

A Corvin-negyed tapasztalata
2013-ban a Corvin-negyed metróállomásnál is ki lehetett próbálni a beléptetőkapukat, ezek is csak tesztüzemben működtek. Ott az utasok egy része inkább kikerülte a berendezéseket, mivel a mozgólépcsőnél egyébként is ellenőrök nézték a jegyeket, bérleteket. A Corvin-negyednél működő beléptetőkapukat végül 2014-ben el is bontották.

A BKK az üggyel kapcsolatban a Pesti Hírlapnak azt írta, hogy „a projekt lezárása és az azzal kapcsolatos elszámolás előkészítése zajlik, tekintettel arra, hogy a RIGO projekt megvalósítására vonatkozó szerződést 2018. november 21-én a BKK Zrt. felmondta.” Hozzátették: az elektronikus jegyrendszer új koncepciója kidolgozás alatt áll, arról a munkafolyamat lezárása után tudnak majd részletes tájékoztatást adni.

Tavaly egyébként úgy volt, hogy a felszerelt, de már nem működő beléptetőkapukat a cég leszereli, és elszállítja, azonban ebből sem lett semmi. Egyrészről valószínűleg azért nem, mert ez újabb kiadásokkal járna, a kapuk pedig a Deák Ferenc téren a Sütő utcai kijárat forgalmát nem zavarják. Másrészről a rendszer költségeivel kapcsolatban rendőrségi nyomozás folyik.

A RIGO-ügy

Két évvel ezelőtt még Tarlós István előző főpolgármester tett büntetőfeljelentést, ugyanis a BKK a soha nem működő rendszerért legalább 7,4 milliárd forintot fizetett ki a német cégnek. Vitézy Dávid, az akkori BKK-vezérigazgató kötötte meg az eredeti szerződést, azonban később az őt váltó Dabóczi Kálmán ideje alatt ezt módosították. Vitézy erről szóló Facebook-posztja szerint ekkor módosulhatott olyannyira a szerződés, hogy a cég egy még nem működő rendszerért is felvehette a pénzt.

„Ennek a módosításnak lett az eredménye, hogy végül a BKK milliárdokat fizetett ki működő rendszer nélkül. Többek között ez, az igen kétséges körülmények között született dokumentum is vezethetett ahhoz, hogy Tarlós István korábbi főpolgármester büntetőfeljelentést is tett az ügyben” – írta Vitézy a posztjában.

A mobiljegy működik
Tavaly júniusban lehetett először mobilon keresztül jegyet vásárolni a BKK járataira, akkor még csak a 100E repülőtéri járatra. A próbaverzió után folyamatosan bővítették a megvásárolható jegyek számát, így mára már a repülőtéri vonaljegy mellett a 24 és 72 órás jegyet, a hetijegyet, illetve a félhavi és a havi Budapest-bérleteket is meg lehet vásárolni az applikációról. Sőt egyenesen háromról, mivel a VoxPay, a Közlekedési Mobiljegy és a Simple alkalmazáson is működik a szolgáltatás.

A rendőrség hűtlen kezelés miatt Tarlós feljelentése nyomán rendelt el nyomozást, amit azóta sem zártak le, ezért a Fővárosi Közgyűlés saját vizsgálóbizottságot hozott létre, de jelentésüket nekik is csak több mint egy év múlva, 2021. december 31-ig kell letenni az asztalra. Karácsony Gergely azt ígérte, hogy 2024-ig elkészül az új elektronikus jegyrendszer Budapesten. Addig talán a kapuk is ledőlnek – ha máshogy nem, maguktól.

Legnépszerűbb cikkeink