Kiemelt hírek
Nemes Z. Márió: Tájcsapda
A Pesti Hírlap hétvégi kiadásából adjuk közre Nemes Z. Márió tárcáját.
A postán érkezett egy dobozom. Mivel már hónapokkal ezelőtt vásároltam egy Anti-Covid Basic készletet 8858 forintért, melyben többek között 100 db vinyl kesztyű található, fel voltam készülve a feladatra. Felhúztam egy M-es kesztyűt és bevittem a küldeményt a garázsba, ahol a külön erre a célra előkészített munkapadon bekentem az egészet Balea higiéniai kézkrémmel. Ettől azonban a doboz nem veszítette el szorongást keltő idegenségét, hanem, ha lehetséges, csak még szutykosabb és elevenebb lett. Korábban úgy gondoltam, a posta életeket köt össze, de nem tudatosítottam, hogy maga is él. Pedig fontos felismerés, hiszen a számlák, szerződések vagy konzultációs ívek nem egy testetlen akarattal kapcsolnak össze, hanem kézen-közön át egy izzadó és lélegző Leviathánnal. Az állam teste nem fikció, hanem higiéniai valóság. És a Leviathán szívében van valami rendkívül fertőző. Amikor iskolába jártam, és hullámzott a tömeg, akkor még nem éreztem, pedig már akkor is átjárta a sejteket. Talán az én szívemnek kellett a fertőző szívre ráhangolódnia. Vagy fordítva, egyszer csak a Leviathán szíve eldöntötte, hogy akkor most mindenkit megölünk. Miközben az se biztos, hogy ez a halál. A gumikesztyűt elégettem a kert közepén található szemétmáglyán. A fák elkezdtek hajladozni, vihar közeledik Veszprém felől. Sokan beszámoltak arról a szervetlen csendről, mely Budapest kihalt utcáin uralkodott a karantén alatt. Hogy mennyire átalakultak az urbánus együttélés formái az ember nélküli tájjá változott városokban. Mindez rászabadította a pestieket a vidékre, hogy posztapokaliptikus Rousseau-ként fedezzék fel újra a természetet. Én is visszatértem, miközben sose mentem el teljesen, ugyanakkor amit most találtam, az nem volt természetnek mondható. Egyrészt lehet, hogy hiba volt elégetnem azt a gumikesztyűt, mert ugye ezzel is csak megrövidítem a bolygó életét, de nem érdekel, inkább vesszen a bolygó, mintsem hogy belém férkőzzenek a hatalom parazitái. Mert amúgy is, mi az, hogy bolygó? Lelkes sci-fi olvasóként van érzelmi kapcsolatom bizonyos bolygókkal (Tatuin, Arrakis, Mars stb.), de ezen felül nem tudok mit kezdeni ezzel a fogalommal. Több közöm van ehhez a kerthez, mint a Földhöz, a kettő közti kapcsolat meg túlzottan is ideológiainak tűnik. Persze ez nem zárja ki, hogy szorongjak a Földért, de ezáltal is csak magam miatt szorongok, mert a szorongásom = én vagyok. (Bezzeg a pszichózis! Azt mindig „többre” tartottam, mert ha valami, akkor a pszichózis tényleg a többiekről szól.) Szóval a kertem, az csakis az én kertem. De hogy természet volna, azt kétlem. Mármint abban az értelemben, hogy biztonságos, tiszta vagy egészséges lenne. Sose tudtam szembeállítani a Természetet a Várossal, nyilván ez is az absztrakciók harcának a világa, mint a Föld-komplexus. Ugyanakkor a konkréttal se boldogulok. Épp erről beszélek. Nincs a kertemben semmi konkrét. Ezt mindig is éreztem, de a járvány csak megerősített benne. Jövök-megyek a ribizli körül, csipegetek, ámuldozok, aztán rájövök, hogy ez se valóságos. A járvány a realitásérzéket is megfertőzte, hiszen mindez már nem a miénk, nem a mi valóságunk. Nincs a birtokunkban. Kicsúszott a kezünkből, mióta nem merünk kezet fogni. Persze lehet, hogy sose volt a miénk, mert mindig is a Leviathán birtokolta helyettünk, ahogy minket is ő birtokol. Mindenesetre most már a kertben se bízom. A gyümölcsfák végtelenül idegen élete. Lehet, hogy őket is a Leviathán szíve mozgatja, föl-le, jobbra-balra, vagyis ez a „szélben hajladozás” is csak az én megtévesztésemre rendezett színpadi előadás. Tájcsapda. Ez a szó üldöz már fél éve. Mintha a természetnek nevezett szimuláció, végtelen számú, egymásba dobozolt és esztétikusra pingált zsebuniverzumot tartalmazna, melyet a mi foglyul ejtésünkre és ellenőrzésünkre alakítottak volna ki. Hiába menekültök Pestről, hiába menekültök a Pártból, úgyis idillre vagytok ítélve. Könyörtelenül. A karantén-élmény irrealizáló hatása alól tehát a természet se vonhatja ki magát. Ugyanakkor lehet, hogy ez az „igazság”. Erre készítenek fel már egy évtizede. Hogy nincs biztonságos hely számodra a Leviathán szívén kívül. Mert ő szeret téged, ezért akar megfertőzni. Ezért dolgozik a világ minden sejtje. Ezért sikeres a magyar ipar. Ezért működik még mindig a posta. Vagyis be kell fogadni a fertőzést, mert ez nem halál, csak átváltozás. Az egyetlen út oda, ahol minden újra konkrét és valóságos lesz. Már itt is a vihar, a gyors zápor eloltja a tüzet, ettől megkönnyebbülök, mintha a Föld elleni bűncselekményemet is sikerült volna eltussolni. Bemegyek a házba, a dobozt a kazánházban kialakított fertőtlenítő tárolóban hagyom, hiszen még legalább egy hetet kell várnom arra, hogy megismerjem ajándékom titkos természetét. Annál jobb, hiszen így lesz időm fantáziálni róla, elképzelni, hogy milyen új élet sarjad ki belőle, és hogy milyen boldogok leszünk majd együtt, ha megtérünk pihenni a Leviathán szívébe.