Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

COVID–19: vidéken csak 5 kórház fogadhat beteget

Létrehozva:

Öt vidéki kórházat jelöltek ki elsődleges ellátóként az eddigi 18 helyett vette észre Kunetz Zsombor szabadúszó orvos, tanácsadó, egészségügyi szakértő.

„A szeptember 2-i haditerv még arról szólt, hogy az orvosegyetemek klinikái, illetve a megyei kórházak veszik fel ezeket a (covidos – a szerk.) betegeket. A szombati csatarend pedig ennek már egészen más változatát adja elő” – írja Facebook-oldalán

Budapest és Pest megye esetében becsúszik elsődleges ellátóként a János Kórház (ami éppen most telt be a hírek szerint), vidéken viszont teljesen átalakult  a helyzet, ugyanis az eddigi 18 megyei kórház és egyetemi klinika helyett a kapacitás elsődleges vonalát öt központra csökkentették. Öt vidéki kórházat jelöltek ki elsődleges ellátóként az eddigi 18 helyett. Így maradt három megyei az ötből: BAZ, Tolna, Szabolcs, azonban a Dél-Alföldre már a Kiskunhalasi kórház, míg egész Észak-Dunántúlra az Ajkai Magyar Imre Kórház vigyáz. Másodlagosan lép be a többi megyei és egyetemi kórház csak.

 

Legnépszerűbb cikkeink