Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Öthavi csúcson Németországban a napi új fertőzőttek száma

Létrehozva:

Ismét csaknem öthavi csúcsra, április vége óta a legmagasabbra emelkedett Németországban a koronavírussal fertőzöttek regisztrált napi száma a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) szombaton ismertetett adatai szerint.

Az utóbbi 24 órában 2297 ember szervezetében mutatták ki a kórokozót (SARS-Cov-2). Ennél több fertőzést legutóbb április 24-én regisztráltak, amikor 2337 lelet volt pozitív, írja az MTI.

Az igazoltan fertőzöttek napi száma azóta csak kétszer haladta meg a kétezres határt, augusztus 22-én, amikor 2034 fertőzést jegyeztek fel, és két napja, csütörtökön – szeptember 17-én -, amikor 2194 eset került be az RKI statisztikájába.

Az intézet jelentésében kiemelte, hogy országszerte jellemző járványgócok kialakulása. A közigazgatás 401 alapegysége – járások, városok – közül csupán 10-ből nem jelentettek egyetlen fertőzést sem az utóbbi hét napon. A járvány erősödését jelzi az is, hogy emelkedik a vírus úgynevezett reprodukciós rátája (R). A hétnapos mozgóátlag a pénteki 1,21-ről 1,24-re emelkedett. Ez azt jelenti, hogy minden 100 fertőzött átlagosan további 124 embernek adja át a vírust.

Ugyancsak jellemző, hogy enyhén emelkedik a fertőzések gyakorisága az idősek között. Azonban továbbra is főleg fiatalok körében terjed a vírus, akik viszonylag ritkán betegednek meg súlyosan. Ezért az egészségügyi ellátórendszer terhelése és a fertőzés okozta betegséggel (Covid-19) összefüggő elhalálozások száma sem nő számottevően.

Az új fertőzöttekkel együtt 270 070 ember szervezetében mutatták ki a SARS-Cov-2-t Németországban. A Covid-19-cel összefüggő halálesetek száma péntekről szombatra hattal emelkedett, 9384-re. A fertőzöttek túlnyomó többsége legyőzte a vírust, az aktív esetek számát húszezer körülire becsülik az RKI szakértői.

Legnépszerűbb cikkeink