Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Lukasenka a határok lezárásával Észak-Koreává tenné Belaruszt az ellenzék szerint

Létrehozva:

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök Észak-Koreává akarja tenni Fehéroroszországot – jelentette ki Paval Latuska, a fehérorosz ellenzéki Koordinációs Tanács elnökségi tagja csütörtökön az ellenzéki Dozsgy televízióban, miután az államfő korábban közölte, hogy lezárják a Litvániával és Lengyelországgal közös határt, és megerősítik az ukrajnai határszakasz védelmét.

„Ez az intézkedés gyakorlatilag azt célozza, hogy Fehéroroszországból Észak-Koreát csináljon. Természetesen még nem tudjuk, hogy ez miként fog megvalósulni, de már az ilyen bejelentések ténye is mutatja a jelenlegi vezetés valódi törekvéseit” – fogalmazott az ellenzéki politikus.

Latuska szerint ezzel összefüggésben további következtetések vonhatók le a fehérorosz hatóságok tüntetőkkel szembeni fellépéséből.

Lukasenka a fővárosi Minszk-aréna rendezvényközpontban csütörtök este tartott, „Fehéroroszországért” elnevezésű női fórumon jelentette be, hogy az ország „kénytelen” lezárni a Litvániával és Lengyelországgal közös határát és megerősíteni az ukrajnai határszakasz védelmét.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink