Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Két évet kapott az Atlétikai Világszövetség volt elnöke

Létrehozva:

Forrás: Wikipedia

Valahogy a fia az ő számlájára utalt pénzeket, amelyeket az IAAF-nek kellett volna.

Két év börtönbüntetésre és félmillió eurós pénzbírság megfizetésére ítélték Lamine Diackot, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (korábban IAAF, most WA) korábbi elnökét az ellene felhozott korrupciós és pénzmosási vádakat tárgyaló párizsi perben. A 87 esztendős szenegáli ex-sportvezető fellebbezhet a szerdán közölt ítélet ellen, amelyben szerepel plusz két év felfüggesztett börtönbüntetés is, írja az MTI.

Diack 1999-től 2015-ig irányította a nemzetközi szövetséget, és júniusban elismerte, hogy szigorúbban kellett volna vezetnie a szervezetet, arra azonban nem tudott magyarázatot adni, hogy fia, Papa Massata Diack – aki ugyancsak vádlott az eljárásban, de mivel Szenegálból nem adják ki, távollétében zajlik a per – és vele kapcsolatban lévő társaságok 2011 és 2015 között miért utaltak 600 ezer eurónak megfelelő összeget a bankszámlájára. Papa Massata Diack a szövetség marketingjogainak kezelőjeként állítólag több millió dollárt szedett be, de ennek az összegnek csak egy része, mintegy negyede került az IAAF kasszájába. A szervezet mintegy 46 millió dollár „visszaszerzésében” bízik a mostani jogi eljárás következményeként.

Az ügyben további négy vádlott szerepelt: Habib Cissé, Diack volt ügyvédje, Gabriel Dollé, aki az IAAF doppingtesztjeit felügyelte, valamint az orosz szövetség korábbi vezetője, Valentyin Balahnyicsev és Alekszej Melnyikov edző.

Diack ellen a vád többek között az volt, hogy körülbelül 3,45 millió eurót kapott orosz sportolóktól – átlagosan „hat számjegyű” összegeket – azért, hogy doppingeseteket tussoljon el. A bíróságon a tárgyalás korábbi szakaszában elhangzott, hogy ennek köszönhetően számos orosz atléta indulhatott nagy versenyeken, például a 2012-es londoni olimpián is.

A vádpontok között elhangzott továbbá, hogy Diack a szponzorációval és a televíziós közvetítési jogokkal kapcsolatos tárgyalásokon további másfél millió dollárt kapott orosz forrásból, amivel Macky Sall 2012-es szenegáli elnökválasztási kampányát támogatta, cserébe azért, hogy lassítsa az oroszok elleni eljárásokat.

Legnépszerűbb cikkeink