Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

574 ezer forintért egy hónapig nem kell csinálni semmit

Létrehozva:

Forrás: Wikimedia

Három nyertest választ ki a német Hamburgi Képzőművészeti Egyetem (HFBK) a projekten, aminek kedden zárult a jelentkezési határideje.

Egyszeri juttatásként 1600 eurós (574 ezer forintos) semmittevési ösztöndíjra írt ki pályázatot a Hamburgi Képzőművészeti Egyetem (HFBK), írja az MTI.

A világ minden részéből érkeztek jelentkezők – mondta el Friedrich von Borries, a projekt kezdeményezője a jelentkezési határidő keddi leteltét követően. A szokatlan felhívásra mintegy 1700-an jelentkeztek, a beadványok között több volt a komoly, mint a tréfás írás – fejtette ki az építész és dizájnelméleti professzor.

Borries hangsúlyozta: az ösztöndíj nem egyfajta karriertámogatás, hanem inkább ösztönzés, az emberek más irányokba történő gondolkodásának támogatása.

A jelentkezők tömegéből a zsűri három nyertest fog kiválasztani november elejéig, mindegyikük 1600 eurót kap. A kifizetés feltétele, hogy a tétlenségi idő végén beszámolót kell írniuk a nyerteseknek.

A projekt a „Schule der Folgenlosigkeit. Übungen für ein anderes Leben” (A követkemények nélküliség iskolája. Gyakorlatok egy másfajta életért) című kiállítás része, melyet novemberben mutatnak be a hamburgi Iparművészeti Múzeumban. A felhívást világszerte nagy médiaérdeklődés kísérte, írt róla a The Guardian brit napilap, a BBC és a Fox News is. Borries elmondta, a projektről adott interjút indiai, kínai, orosz, bolgár és afrikai hírcsatornáknak is.

Legnépszerűbb cikkeink